Tudom, nem sokan olvassátok, főleg nem az archív, sokéves számokat, ezért elmesélem az egyik cikket, ami a post fotójáról szól, és megjelenik egy Menzel filmben, az íróasztalon erőszakoló katona válla fölött, a falon, amint letekint és végletekig viszi az amúgy is abszurd jelenetet.
A fotón, a nagyvezér mellett, egy távolkeleti tagköztársasági pártküldöttség egyik emberének gyereke látható, amint a fotós egy ihletett pillanatban lencsevégre kapta a meglepődött S.t, amint felvette a gyereket, aki a fagyos orosz tél ellenére friss vágott virágokat adott át, majd a nyakába ugrott. Ezt a pillanatot örökítette meg a fotós, és hamarosan slágerfotó lett belőle, milliószám küldték a birodalom minden sarkába. Eltalált kép volt: a nagy vezér és egy távolkeleti kisgyerek, egy kimerevített pillanatba sürítve a népek barátságát/egymás keblére borulását a szovjet birodalomban, a vezér emberközpontuságát, gyerekszeretetét. Tökéletes marketingfogás, ha úgy tetszik, ami a birodalom sok-sok gyerekének szívét dobogtatta meg, és alakította át a carrier pathjukat egy életre. És akkor nem is szóltunk a felnőttekről.
A folytatás nem annyira vidám, mint a kissé balul elsült bevezetés (a vorosilovnak szánt csokrot is S vette át, a kislány a gyerekek szemtelenségével elkérte a második ajándékot is): pár hónap után az apukát elvitték államellenes szervezkedés gyanújával, nem is került haza sose. Az ajándékokat visszavették, a képről készült másolatokat bezúzták, a családot ellehetetlenítették. Aztán a kis Gheta (mert így hívták a kislányt) felnőtt, megöregedett, s most Moszkvában él, szobája falán a fotó, ami a(z) (ennyi év után sosemvoltnak tetsző) gyerekkorára emlékezteti. A tvt nézi.
A tvben meg Menzel filmje megy éppen.
Posts
