érdekes hogy egyeseket a távolság szakít szét, másokat meg a közelség.
habár a kétkedésben van az ördög, nem tudom elhinni, hogy ennyi elegendo volt... azt hiszem ez már régen megtörtént, és ez csak ürügy volt rá: gyerekes kifogás a vége.
ez bánt egyedül. ha menni kell, akkor menni kell. semmi sem tartott örökké. de legalább mondjuk ki.

Kedves olvasóink. lekiszemétláda rovatunkat hallgatták. Kérem maradjanak velem. nem ígérek semmi érdekeset. dehát ha valaki blogot olvas, az úgysem érdekesre vágyik (hehe). És egy bölcsesség musorunk végére: a szingli nok írnak intenzíven blogot. lsd. az oket, néha dobozt.

Semmi különös nem történt... csupán nem volt kedvem írni. Azaz beköltözött W, láttam sok-sok filmet és pár színházat és láthatóan itt a tavasz is...
ébredjetek, vége a téli álomnak.

Itt volt Felhoség a hétvégén... nem tudtam/akartam/whatever idot szakítani rá... szemét voltam, annál is inkább, mert beígértem egy február eleji látogatást is, de nem volt kedvem hozzá. Mit lehet tenni? Kitalál az ember gyereke egy jó kis kifogást és nem szakítja meg az itáliát is érinto hazaútját...
nameg hugs & kisses Wnek, aki füle botját sem mozdítja napok óta, pedig nélküle nem tudom a lakás -mondjuk- problémát megoldani.

Lakást keresek. Mostmár surgosen költözni kéne. Únom. Jön a W, akivel szívesen megosztanék egy lakást /na azért szobát nem :)/...
Mindig meglepetésként érnek a már elore eldöntött események, amikre rövidesen sor kerül, mint a majmok határideje, kiknek mostazonnal kell minden, az Iksz esküvoje, ami hétvégén lesz, a sítúrám, ahová hó végén megyünk és nekem még 1000 cuccott kell vennem hozzá, többek között egy bakancsot, mert a tavaly a régi tönkretette a sípcsontom és még egyszer nem akarom ugyanazt végigcsinálni (az utolsó napokban dél körül már vísítottam a fájdalomtól egy erosebb ívnél).