Kultúrális ajánlónk következik:
Egész jó kortárs kiállítás a Modern Muvészetek Házában (Helsinki), itt csak 4 darabot emelnék ki:
- installáció: egy kis szoba, benne asztal, szék, ágy. Az asztalon lámpa, mögötte falitükör. Elso látásra semmi különös sincs benne, el kell telni egy kis idonek, míg a szemlélo rájön: nem látja magát a tükörben. Bárhogyan is áll, közel megy vagy távol nem látszik. Nincs ott :)
- installáció: hasonló az elobbihez, csupán itt látod magad egy dicsfénnyel a fejed körül (ugyanaz az elköveto, Markus Kahre).
- installáció (a gun, so what?): egy távcsöves vadászpuska álványon valamint egy polc különbozo nagyságú üvegekkel. Használati utasítás a puskához. Belenézel a távcsobe, felhúzod, becélozol egy üveget. Elsütéskor egy háttal álló emberi alak villan be a célkeresztbe.
- videó installáció: két projektor vetít egy sarok falaira, egy szintben vannak és a két kép mintegy szuper szélesvásznu vetítés majdhogynem összeér. A bal oldali képen egy no áll egy gombolyaggal a kezében, amit lassan teker, a másik képen egy széken ülo no, kezén fonál, ami lassan tekeredik le (néha fel) a kezérol. A fonál "átmegy" az egyik képrol a másikra, mintegy összekötve a két képet. Miután elfogy a jobb oldali no kezérol a fonál, feláll a székrol és átmegy a másik képbe, majd megöleli az ott állót, mire az leejti a gombolyagot. Ez puhán pattog, majd eltunik a két no és csak gombolyagok pattognak puhán a két képen. Ezt látni kell, nagyon hatásos a két "iker" kép és a módszer, ahogyan a muvész összeköti oket.
/folyt. köv./

[ma reggeli]
ahogy sejtettem, már öt elott fenn voltam, ezt a világosságot nem lehet alva bírni. a kilátás nem nagy szám, a tvben unalmas dolgok vannak és önálló életre is kelt, magától kapcsologat ide-oda.
azt hiszem meg tudnám szokni ezt a sok fényt, cserébe a kellemes huvös éghajlatért...
a repülon két kislány ült egy kutyával a kollégám mellett, akikrol kiderült: szintén kollégánk gyerekei és mennek haza. persze zsebkutya volt, akivel közösen fogyasztották el a felszolgált ételt és gyanakvóan méregettek mindenkit, aki oket nézte miközben a naplójukba körmöltek...
még van egy kis idom, ezért írok másról is: tegnap Borghesról volt szó, ma az Auguszta animátoráról, vagyis inkább egy könyvérol, amit az írás és betuk az ido homályába visszanyúló történetérol írt. és amiben sommás megállapításokat tesz: 1. korunk emberei (és tudósai) fennkölt magasabbrenduségük tudatában az alig ismert régmúlt embereit szánalmas korcsoknak mutatják be, annak ellenére, hogy fejlett kultúrára utal az a nagyon kisszámú lelet, ami fennmaradt. 2. a leletek élettartama viszonylag rövid és tartósság szempontjából a következo sorrendbe rakhatjuk oket: ko, bronz, vas. meglepo ugye, hogy az ún. korszakok is így következnek egymás után? és az, hogy ezek a korszakok kb. a leletek élettartamával esnek egybe (a vasból készült tárgyak becsült idotállóságanak a határán kezdodik a vaskorszak, és így tovább)? 3. tudósaink meglepodve tapasztalják, hogy pl. a Tigris és Eufrátesz völgyében valamint a Nílus völgyében a "semmibol" fejlett civilizációk tuntek elo.
[to be continued]

[tegnap esti]
fura dolog a technika. valahogyn mindigis apro csodanak elem meg, ha valami kulonosebb tortenik, annak ellenere, hogy alapjaban veve hetkoznapi dolog. most offline irok egy szallodabol (amugy van net, csak nincs kedvem a dialuppal szarakodni), este haromnegyed tizenkettokor, mikor kinn meg annyira vilagos van, mint otthon nyolc korul (vagy talan meg vilagosabb). A fulem meg mindig zug a repulotol es az enyhe emelyges sem mult el, ami a leszallassal jar, legalabbis nalam. sajnos a gepem nem hoztam el, csak az Acsé digicamjét, amivel távolról sem lehet olyan jó képeket csinálni.
kellemes homerseklet fogadott: 11 fok, ami az év ezen szakában (sajnos) teljesen ismeretlen... 23:55 és nem tudok aludni, meleg van a szobában és kinn még mindig világos, fény szurodik be az elhúzott sötétíto résein keresztül. már látom magam mint Pacino az Insomniában, ketto körül tapaszgatván az ablak réseit...és egyre inkább ébren mászkálni, róni az értelmetlen köröket a szobában és nem gondolni semmire sem az alváson kívül... mint az azték(?) varázslóval együtt elzárt tigris, aki fáradhatatlanul jár körbe-körbe és a napi egy élelembedobással villannak meg a tökéletesre rajzolt csíkjai, mintha csupáncsak szeellemként élne adigis, csak a körbe-körbe vonuló léptei haqllatszanak és akkor, naponta egyszer és csak egy pillanataig, felvillan, elolép a nemlétezésbol vagy a szellem-létbol, láthatóvá tévén a csíkjait és rajtuk a varázsigét, mi mindent és mindenkit elpusztít, a hódítókat véglegesen eltüntetve és a vérengzo istent újra hatalmába állítva és dicsoséget adván neki, de nincs senki, aki kimondaná a mondatot, mert az egyetlen, ki ki tudja mondani, nem mondja. nem mondja, mert már régen beletörodött a fogságba és a kokút huvöségébe és már semmit sem akar, még az elmúlt dicsoséget és hatalmat elok és holtak felett sem...
ilyen Borghes. ennyire misztikus és elgondolkodtató. csodás és magával ragadó. egyeszeru és hihetetlenül mély... jóéjt.