2009-08-17

ReRE: e-kormányzat 2009

Ehhez tudni kell azt is, hogy hogyan alakult az elektronikus bevallás. Még 2002 előtt elkezdtek egy chipkártyás rendszer fejleszteni az apehnél, első körben a kiemelt bevallóknak, aztán tervezték a széleskörű bevezetését. Erre sosem került sor, mert valaki kitalálta a kormányzati portált és ezzel együtt jött a jelszó, hogy ebbe kell integrálni mindent (nyilván a projekten keresztüli közpénzlenyúlás végett, mert értelme az nem volt). Így szépen kidobták az egészet és az e-kormányzati szarkupacon keresztül lett elérhető az elektronikus bevallás is. És innen adódik, hogy bármi nem működik, lehet a másikra mutogatni, hogy biztos azért.
És így adódott, hogy nekem sincs e-bevallásom, és nem is lesz.

2009-08-16

még a múlt héten akatam ide íni valamit, de nem találtam a képet hozzá, és már nem is emlékszem mi volt.

2009-08-14

RE: e-kormányzat 2009

btw Ennek az lett a vége, hogy postán küldtem be az adóbevallásom. Még annyira fáj az emlék, hogy inkább nem részletezem, legyen elég annyi, hogy az e-bevallás egy nagy szar.