[tegnap esti]
fura dolog a technika. valahogyn mindigis apro csodanak elem meg, ha valami kulonosebb tortenik, annak ellenere, hogy alapjaban veve hetkoznapi dolog. most offline irok egy szallodabol (amugy van net, csak nincs kedvem a dialuppal szarakodni), este haromnegyed tizenkettokor, mikor kinn meg annyira vilagos van, mint otthon nyolc korul (vagy talan meg vilagosabb). A fulem meg mindig zug a repulotol es az enyhe emelyges sem mult el, ami a leszallassal jar, legalabbis nalam. sajnos a gepem nem hoztam el, csak az Acsé digicamjét, amivel távolról sem lehet olyan jó képeket csinálni.
kellemes homerseklet fogadott: 11 fok, ami az év ezen szakában (sajnos) teljesen ismeretlen... 23:55 és nem tudok aludni, meleg van a szobában és kinn még mindig világos, fény szurodik be az elhúzott sötétíto résein keresztül. már látom magam mint Pacino az Insomniában, ketto körül tapaszgatván az ablak réseit...és egyre inkább ébren mászkálni, róni az értelmetlen köröket a szobában és nem gondolni semmire sem az alváson kívül... mint az azték(?) varázslóval együtt elzárt tigris, aki fáradhatatlanul jár körbe-körbe és a napi egy élelembedobással villannak meg a tökéletesre rajzolt csíkjai, mintha csupáncsak szeellemként élne adigis, csak a körbe-körbe vonuló léptei haqllatszanak és akkor, naponta egyszer és csak egy pillanataig, felvillan, elolép a nemlétezésbol vagy a szellem-létbol, láthatóvá tévén a csíkjait és rajtuk a varázsigét, mi mindent és mindenkit elpusztít, a hódítókat véglegesen eltüntetve és a vérengzo istent újra hatalmába állítva és dicsoséget adván neki, de nincs senki, aki kimondaná a mondatot, mert az egyetlen, ki ki tudja mondani, nem mondja. nem mondja, mert már régen beletörodött a fogságba és a kokút huvöségébe és már semmit sem akar, még az elmúlt dicsoséget és hatalmat elok és holtak felett sem...
ilyen Borghes. ennyire misztikus és elgondolkodtató. csodás és magával ragadó. egyeszeru és hihetetlenül mély... jóéjt.