Ha már beígértem, akkor beírom.
Sunset. Napnyugta egy vulkán parazita kráterének keleti felén, amikor a teambuildingünk második napjának délutánján az árnyékból kimerészkedtünk egy kőre. S ott készült ez a kép, amin nem valakinek az aurája látható, hanem csak az ellenfény festi ilyenre. Már túl voltunk egy délelőtti paintballon, ahol kicsit megrándult a combom miközben térden másztam a susnyásban, és sikerült úgy beletérdelni a csalánba, hogy a vastag katonanadrágon keresztül is megcsípett, és ahol minimálstratégiával sikerült minden mérkőzést elveszíteni, vagy -mikor szerencsénk volt- döntetlenre kihozni, és nyakig sárosan, egy óra késéssel beesni ebédelni, mikorra a lusták már toporzékoltak, és mikorra a délutáni tötélcsúszás-programnak is sikerült betenni, hisz az elcseszett háromszor-másszunk át-mire földet érünk módszer 10-15, de esetenként félórát is felvett, ami túl sok volt ahhoz a félperces élvezethez, mikoris siklassz a semmi fölött egy drótkötélen... Volt még betervezett game-party, amiből hál' Istennek nem lett semmi, mert a bénák a sok hub meg kábel ellenére nem tudták belőni a hálózatot (ping volt, úgyhogy nemsok hiányzott, mikor feladták :)), szauna-jacuzzi-meleg-hidegvizes medence, sok bor, és rostonsült húsok, macska, olcsó poénkodás. Nameg éjjel négykori fals tűzriadó, elromlott a cucc és kivisított mindenkit az ágyból: tiszta zombifilm, ahogy az elhízásnak indult majmok hiányos öltözetben kóvályognak és anyáznak a folyósón. De volt, aki annyira nem esett kétségbe: eszméletlenül idétlen (álmos?) fejjel sört bontott és kiült a szálloda elé cigizni...

És egy pletyka: a Házinyulas nem házinyulas többé, sőt lassan nem is kolléga, azaz még két napig az. Bomlik a csapat, mennék én is, de nem vonz semmi sem.