Álltam a piszoárnál és türelmesen vártam, hogy a kávétól sűrű nyálam végül lecseppenjen, bele a kagylóba. Közben azon morfondíroztam, hogy mi van, ha bejön valaki. De nem jött, és végül leesett, hosszú másodpercek után, ahogy Enának is, azon a tavaszi napon, mikor egy lyukas óra alkalmából be akarta szopatni Lct, azzal a kisiskolás trükkel, hogy csapja le a coint, amit ledob az asztalra, és persze harmadszorra oda kellett volna köpni a coin helyett, de nem ment, és még most is megvan, mint egy lassított felvételen: Lc eszevesszetten csapkodja az üres asztalt, miközben Ena szájából csak nyúlik és nyúlik a nyál, de nem esik, nem csöppen...
Hát ez van, Józsikám, ez van, ahogy Kovács Zsolt, a pap, mondja a Portugálban, azzal a hihetetlenül jól átjövő reménytelenséggel és tehetetlenséggel, ami egy kihaló közösség "szellemi atyjának" juthat, amint éppen temetésről jövet beugrik egy kis unikumra.
/Kedves film ez is (sajnos a színdarabot nem láttam), és a főcímzene... egyszerűen nagyszerű./
Ehh, az emlékek felidézése az öregeknek való, állapítja meg Pilar, miközben könnyei a Piedrába hullanak, és milyen igaza van ;)