2006-12-28
2006-12-22
2006-12-21
2006-12-19
2006-12-08
nico and the navigators
Avagy post-event programajánló. Trafó, of course, ez a második előadás, amit tőlük láttunk, és meg kell hogy mondjam egyre jobb. Nehéz leírni, látni kell, lévén avantgárd színház: mindennapi helyzetek karakírozva, odanemillő, vagy inkább mondhatnánk hogy filozofálgató, gúnyolódó dialogusokkal. Nem az a kalsszikus színház, ami nem baj, sőt.
2006-11-29
a király és a leányka
Kezembe akadt egy 5-6 éves Balkon, még a Kolozsvári változat, ami azóta hamvába halt. A magyar még él, be lehet olvasni.
Tudom, nem sokan olvassátok, főleg nem az archív, sokéves számokat, ezért elmesélem az egyik cikket, ami a post fotójáról szól, és megjelenik egy Menzel filmben, az íróasztalon erőszakoló katona válla fölött, a falon, amint letekint és végletekig viszi az amúgy is abszurd jelenetet.
A fotón, a nagyvezér mellett, egy távolkeleti tagköztársasági pártküldöttség egyik emberének gyereke látható, amint a fotós egy ihletett pillanatban lencsevégre kapta a meglepődött S.t, amint felvette a gyereket, aki a fagyos orosz tél ellenére friss vágott virágokat adott át, majd a nyakába ugrott. Ezt a pillanatot örökítette meg a fotós, és hamarosan slágerfotó lett belőle, milliószám küldték a birodalom minden sarkába. Eltalált kép volt: a nagy vezér és egy távolkeleti kisgyerek, egy kimerevített pillanatba sürítve a népek barátságát/egymás keblére borulását a szovjet birodalomban, a vezér emberközpontuságát, gyerekszeretetét. Tökéletes marketingfogás, ha úgy tetszik, ami a birodalom sok-sok gyerekének szívét dobogtatta meg, és alakította át a carrier pathjukat egy életre. És akkor nem is szóltunk a felnőttekről.
A folytatás nem annyira vidám, mint a kissé balul elsült bevezetés (a vorosilovnak szánt csokrot is S vette át, a kislány a gyerekek szemtelenségével elkérte a második ajándékot is): pár hónap után az apukát elvitték államellenes szervezkedés gyanújával, nem is került haza sose. Az ajándékokat visszavették, a képről készült másolatokat bezúzták, a családot ellehetetlenítették. Aztán a kis Gheta (mert így hívták a kislányt) felnőtt, megöregedett, s most Moszkvában él, szobája falán a fotó, ami a(z) (ennyi év után sosemvoltnak tetsző) gyerekkorára emlékezteti. A tvt nézi.
A tvben meg Menzel filmje megy éppen.

2006-11-22
2006-11-16
2006-11-13
tetkó
vicces dolog is tud lenni egy tetkó, na nem azokra a gyerekkoromban (főleg a kisebbségen) látottakra gondolok, amik a box, mari feliratok, vagy kés, kereszt, női akt zöld tintával pontozva, hanem a komoly, géppel készültekre, amik elég bonyolultak ahhoz, hogy a viselője ne legyen egyszerűen balfasz, de értsen is belőle a "közönség" nagy része. sajnos a nehezen eltávolíthatósága azon műfajok sorába sorolja, ami miatt magamnak soha, semmilyen körülmények között, dehát ez ízlés dolga inkább. Ha széplelkek vagyunk, és mindenünk a community work, akkor sem opció, ugyanis az önkéntes véradás ezentúl nem lehet benne a jótékonykodásaink között, és arra is gondoljunk, hogy ha bankos ügyfelekkel kell szaunázni menni, akkor a hasunkra tetovált mackó mennyire fogja feldobni az eseményt.
Dehát nem lehet egyértelműen leszólni a műfaj kedvelőit, hiszen nem sokan járnak szaunázni a bankos ügyfeleikkel, és nem soknak van olyan társasága, ahol kinéznik a karjára tetovált nonfiguratív ábrái miatt. Sőt, sokukat meg is értem, mikor a saját mikrokulturájuk valamely szimbólumát varratják magukira, ezzel is erősítve az odatartozásukat. Node mit gondolhat az, aki pl. star wars figurákat rakat magára? vagy aki vicceskedő képeket/szövegeket? Mennyire vicces valami, ha naponta többször találkozunk vele?
Egyvalamit azért nem értek. Mi visz valakit arra, hogy csegevarát tetováltassa magára? Jó, értem én hogy a konzumfiatalok lázadásának szimbóluma*, és hogy menő az ember vele, meg minden, de arra ott a póló. Vagy ez a tetkók nonpluszultrája? A konzumvilághoz való végtelen kötöttség jelképe? Vagy...?
Vagy csak egyszerűen sötétség? Nade ekkora?
______________
*: lol, ez mekkora nonszensz :))

2006-11-03
halló, itt eN
szia, azért hívlak, hogy akkor ráérünk a hétvégén és valamikor átugranánk...
gyertek, várunk
nektek mikor lenne jó?
ráérünk, amikor kedvetek van
akkor szombaton... vasárnap már a hétfői munka miatt szomorkodunk
ok, gyertek
ja lesz a tüntetés, ha megint lesz valami, akkor lehet hogy nem tudunk menni
azért próbáljátok meg. legyen nálatok zsebkendő és egy kis víz
vagy az is lehet hogy nem tudunk hazamenni :))
alhattok a macskával
majd felmegyünk XXékhez és onnan nézzük :)
nem hiszem, hogy nagy balhé lesz. de ki tudja. akkor várunk
ok, majd hívlak 4 körül, hogy mi van: tudunk-e menni
jólvan, szia
szia

2006-10-31
november négy
Nyugaton a tüntetök a következö módon álltják meg a lovas és autós
rendöröket, beleértve a vizágyut is:
3 db 5-7 centis hegyes szöget összeforrasztunk/hegesztünk mégpedig
piramis formában /úgy mint a fényképezögép állványának 3 lába/.
Ezután egy negyedik ugyanolyan méretü szöget
forrasztunk/hegesztünk függölegesen a kúp tetejére. Igy egy olyan
fegyvert kapunk, amelyet akárhogy is eldobhatunk mindig 3 lábon fog
állni és egy hegyes szög fog fölfelé nézni. Most már nem nehéz
elképzelni mi történik ha az embert megtámadják a lovasrendörök és a
hátizsákjából pár marékkal kiszór az útra a lovak elé.... ugyanígy lehet
megállitani a rendörautót, a vizágyut, rendörségi jármüveket!

2006-10-24
2006-10-20
chatting with Joey
joey (10/16/2006 10:00:37): olvastad a melemet?
eN (10/16/2006 10:00:46): ja. ezek buzik
joey (10/16/2006 10:01:33): valami hir?
eN (10/16/2006 10:01:42): epp ezt akartam toled kerdezni :)
joey (10/16/2006 10:02:33): nada
eN (10/16/2006 10:02:50): nalad nada? mit csinaltal hetvgen?
joey (10/16/2006 10:03:08): semmit. dogoltem
eN (10/16/2006 10:03:47): egesz hetvegen? bakker!
eN (10/16/2006 10:03:55): most tavasz van, nem?
joey (10/16/2006 10:04:02): na de lassan megyek mer mar keso van es unom az egesz szamitogepet
eN (10/16/2006 10:04:03): menj kirandulni
eN (10/16/2006 10:04:17): most munkaban vagy?
joey (10/16/2006 10:04:18): a tegnap 1 akkora csotanyt uldoztem a lakasban hogy a veritek is kivert
eN (10/16/2006 10:04:23): =))
eN (10/16/2006 10:04:35): megiscsak vannak oriascsotanyok?
joey (10/16/2006 10:04:48): ja
joey (10/16/2006 10:05:07): de csak azert mert TT nyitvahagyta az erkelyajtot
joey (10/6/2006 7:43:03): bakker nemtom h birom ki meg a hatralevo 3 hetet ebbol a honapbol
joey (10/6/2006 7:43:03): kerdezz nagyon ra h mibol all a melo az uj helyen mert a maintenance az rettenert szar
joey (10/6/2006 7:43:03): itt a bug reportot ticketnek hivjak es egyebb sincs csak ticket
joey (10/6/2006 7:43:03): ticket
joey (10/6/2006 7:43:03): ticket
joey (10/6/2006 7:43:03): aztan a 2hetente tartott beszamolo arrol szol h mindenki elmondja hogy hat csinaltam nehany ticketet aztan meg reviewoltam nehany ticketet. bazeg rohej
joey (10/6/2006 7:43:03): ja es van ticket manager aki mi mast hat a ticketeket basztatja
joey (10/6/2006 10:12:02): bazmeg 1 gyerek mondta h olvasott 1 konyvet
joey (10/6/2006 10:12:07): amiben
joey (10/6/2006 10:12:29): gazdag es szegeny emberek mit mondanak a gyerelkeiknek
joey (10/6/2006 10:12:40): szegeny:
joey (10/6/2006 10:13:02): tanulj es dolgozzz szorgalmason h minel feljebb menj a letran
joey (10/6/2006 10:13:07): gazdag:
joey (10/6/2006 10:13:13): legyen a tied a letra
eN (10/6/2006 10:13:20): lol
joey (10/4/2006 2:28:52): es nem akarsz esetleg rajuk telefonalni es erdeklodni?
joey (10/4/2006 2:28:52): lehet h ezek a brittek elvarjak. ez az angolszasz kultura 1 jopicit a nyomulasra alapszik
joey (10/4/2006 2:28:52): Bori mondta nekem (es nemcsak o) hogy erdemes felvenni a faarcot es rakerdezni 1reszt azert hogy lassak h van benned 1 kis motivacio, masreszt ha aszongyak h nem te vagy a kivallasztott akkor meg azert hogy rakerdezz hogy miert nem es ezaltal informaciot kapj arrol hogy mi ment rosszul es mit kell kovetkezokor maskepp csinalni
joey (10/4/2006 2:28:52): a baj az hogy mi 1 teljesen mas tarsadalomban/kulturaban nottunk fel ugyhogy nagyon nehezunkre esik az ilyesmi
joey (10/4/2006 2:28:53): ugymond szegyeljuk
joey (10/4/2006 2:28:53): de hat ezekkel a kocsog nepseggel szemben semmit nem kell szegyelni
joey (10/4/2006 2:28:53): ezeknek olyan vastag a boruk az arcukon hogy te meg olyat nem lattal
joey (10/4/2006 2:28:53): szoval telefont fel: hey mate how are you doing. bala bla bla es kerdezz ra!
joey (10/4/2006 2:28:53): nekem peldaul otthon azt tomtek egesz eletemben a fejembe hogy szereny legyel kisfiam es higgyel az istenben
joey (10/4/2006 2:28:53): na sokra is viottem bazmeg
joey (10/4/2006 2:28:53): hihetetlen h az agymosasnak mekkora ereje van
joey (10/4/2006 2:29:55): a masik baj meg az hogy a nokiaban elpuhul az ember 1 kicsit
joey (10/4/2006 2:30:48): ez a finn rendszer tul jo, aztan meg kikerulsz a farkastorvenyu vilagba es pofara esel
joey (10/4/2006 2:31:16): na de ram is csak kis szazalekban hallgass mert en meg tulzottan pesszimista vagyok
joey (10/4/2006 2:31:22): szoval te tudod
joey (10/4/2006 2:31:31): szar mi h mindig magad kell donteni
joey (10/4/2006 2:31:48): szar a egesz
joey (10/4/2006 2:32:10): na megyek vissza a shell scripjeimhez

2006-10-12
mikor a bulvár mögül kikandikál a népfrontos szellem
mások zsírjából lett milliárdos Norbi /mai szalagcím/
2006-10-04
2006-10-03
2006-10-02
2006-10-01
2006-09-28
Gresham's law
Még mindig aktuális, foként a politikára és az oktatásra való adaptálása.
bad money - good money
bad money - good money
2006-09-26
2006-09-24
a nap idézete
Relative fejlett társadalomban a foradalom nem permanens, hanem napszakfüggő. Hétvégén õk is sokáig alszanak, gondosan megreggeliznek, elolvassák az újságot, és a forradalmi hangulat úgy 17 óra tájban áll be.
2006-09-22
2006-09-21
2006-09-20
néhány jótanács
- a könnygáz vízben oldódik, ezért legyen nálunk egy kendő és egy kis víz, amivel benedvesíjük, majd az arcunkra (orr-száj-szem) szorítjuk
- ha nincs vizünk, köpködjünk bele 1 zsebkendőbe, az is megteszi
- semmiképpen se vakarjuk/dörzsöljük meg a szemünket, mert azzal csak rontunk a helyzeten, ha beledörzsöljük. pár perc alatt kikönnyezzük
- lovasrendőr ellen az utca jobb oldalára (a rendőrnek bal) szaladjunk és kuporodjunk le a fal mellett: mivel nagyobbrészt jobbkezesek, nem tudnak nagyot ütni
- jó ha ismerjük a terepet: rendőrroham esetén a szűk mellékutcákba beszaladva általában elmenekülhetünk, oda lovon is, gyalog is körülményes bevonulni
- gumilövedék ellen védekezni kell: kerékpáros vagy motoros bukóval
- semmi fegyver, vagy annak látszó tárgy ne legyen nálunk (pl kés, zsebkés, körömolló se!). ha szükséges, akkor a helyszínen kell valamit szerezni
- a festékszóró a barátod: a rendőrök pajzsát, sisakjuk arclemezét kell vele lefújni
- lehetőleg vigyázzunk a civil értékekre: az autókat, kirakatokat kíméljük!

2006-09-19
2006-09-16
a kis Pedro Jorge Armando
Ez, vagy valami hasonló a címe az egyik képnek amit a Kinga húga rakott fel a wiwre. Tudjátok, amelyik elment, a legkisebb. Mint a mesében, ugye: a legkisebb ment a legtávolabb. dehát minek? Usába mexikóihoz, akiket spanyoloknak hívnak, pedig inkább indiánok, mint. Jahogy spanyolul beszélnek? Nem spanyol az, kérem. Hanem mexikói. Amit a mexikói indiánok beszélnek, akik az usába vándoroltak be. Vagy fel. Mindegy. Szóval ide ment a Zsuzsi (nevezzük most így), a jobb élet reményében. Remélem megtalál[j/t]a. Sosem tudni miből lesz a cserebogár.
Mint ahogy az exdrogdíler exlakótársam, Dezső blogjában olvasom, hogy egyik vasárnap este kihívta a rendőröket a (feltehetőleg egyetemista) hangosan bulizó szomszédaihoz. Hehe. Cserebogár, ugye. Nem kell megijedni, akkor már nem terjesztett, legalábbis azt állította, és nekünk nem adott okot, hogy kételkedjünk benne, hiszen éppen akadémiai karrierre áhítozott és nyomult is ez irányba. És nem is élt vele (hanem Beátával, aki most majdnem kolléga, és akkor majdnem ex, mint a szomszéd fia és lánya (értsétek jól), de róluk majd később), azt mondja, csak kellett a pénz. Igen, bólogattunk, ez ugyanis éjjel 3 körül lehetett a Pubból hazafele, mikorra már meguntuk a magasztos témákat (van-e alacsonyabbrendű kultura, vagy nincs) és kidőlt fószer pizzáját is megetük, valamint a sörét, de jajj, az talán máskor volt, és akkor mesélte, és mélyen egyetértettünk, hát mi egyebet tehet ugye a vidéki kollégista, ha felkerül a középiskolába. És egy ugyanilyen éjjelen kente Szilárdka megszeppenten a konyha sarkában a zsíroskenyeret, mert Dalma hazahozta és én rágorombultam, pedig nem vele volt bajom, hanem Dalmával, akiről nem meséltem olyan jó sztorikat Pubból hazafele menet, mint Dezső Beátáról, igaz nekem okom is volt rá: nemnagyon volt mit. De ez egy másik történet.
Szóval a cserebogár.
A wiw jó hely ezek fellelésére, még jó, hogy regisztráltam, vicces dolgokat tudok meg innen-onnan, egy-két gyanútlan felteszi a blogcímét vagy egyebeket (pl. fotókat).
Mindez onnan jutott eszembe, hogy kiderült: Tirinad és Tobaggóról vándoroltak vissza a szomszédaink, na nem pont onnan, hanem a arról a környékről, de azt olvastam valamelyik libablogban, tudjátok, amik gombamód kezdtek szaporodni a hvg goldenblog-blődlijének tavalyi debütálása óta, hogy a blogban mindenki fényezi egy kicsit magát /lol/, így ha magam nem is, de a szomszédaimat akkor ezennel. (azért örülök, hogy nem a sztory vagy hasonló színvonalas képes újságnak jutott eszébe a hvg helyett, habár néha az a gyanúm, hogy mindegy, ugyanaz a massza, ezek sem olvassák a lapot, csak hallottak róla; keresgéljetek a női kategóriában a freeblogon, csinos kis gyűjtemény van arrafele).
Jó név ez a Jorge Armando, én is így fogom nevezni a fiam.
(nem)

2006-09-14
2006-09-13
2006-09-11
2006-09-08
felmondások
Úgylátszik rájár a rúd a reklámügynökségek alkalmazottaira: Acsét és chaint szinte egyszerre rúgták ki, mondvacsinált okokkal. Szerintem ez csak azért van, mert sokkal jobb dolgokat lehet (kell!) csinálni, mint káendhás logókat :)
2006-09-01
2006-08-29
Még mindig nem költöztünk be, így írni sincs időm. Addigis olvassatok: á, dehogy csőcselék, nem, csak kommunikálni óhajtó fiatalok.
2006-08-18
2006-08-16
Ugyan volt a szánalmason is, legyen itt is, mert nagyon jó: keresési kulcsszavak az aol adatbázisából.
2006-08-01
2006-07-28
2006-07-11
2006-07-10
És örülök hogy nem a franciák nyerték a vb-t (habár vagy 3 mérkőzést láttam, és azokat sem elejétől végig), mondjon bármit is az az elmebeteg parakovács (http://index.hu/sport/foci/2006/vb/cerberus/para5176/). Szép elköszönés volt, z-től annyi bizonyos. Partiban van az 1163 éves franca állam történelmével. Bravó, mit mondjak:
Mondhatnám, hogy Bécs is csak egy nagy falu, de nem teszem, mert talán érdemel egy második esélyt. A modern művészeti múzeúm csak közepesen volt érdekes, de lehet hogy velem van a baj. A zenemúzeúm meg túl nagy ;) Ellenben a parkok teljesen rendben voltak. És az utcán vett magoszsemlében-sonka-sajt-paprika szendvics is.
2006-07-06
el, el, el
Azzal kezdodott, hogy mindenki rakjon rendet az asztalan es legyen itt reggel pontosan, mert holnap jon a nagy emeber. Aztan jottek a kisebb asztalok, hazudozasok, h miert nem emelnek, vagy miert csak annyit. Aztan a honap dolgozoja, es hogy szimulaljuk azt a subcontractorok (!!!) elott, hogy mi egy vidam jolmukodo csapat vagyunk, akik felelosegteljesen dolgoznak, pontosan ott vannak a meetingen, es ott az adott temarol beszelnek, es nem a focirol, valamint mellozik a szarkasztikus megjegyzeseket. Mindezt azert, hogy jo velemenyuk legyen rolunk, es a jo embereiket adjak, ne a luzereket (hello, mi?!).
Azt hiszem az utobbi volt az utolso csepp. Goodbye.
Azt hiszem az utobbi volt az utolso csepp. Goodbye.
2006-07-03
rövid hírek
Megszűnik a sexylosers, azaz a szerzőnek fontosabb dolga akadt, nincs már ideje a frissítésre. Lám-lám a web szegényebb is lehet néha (az archívumok egyelőre maradnak).
Most nincs időm linket keresni, de újabb felvonás született az eszetlen eu-s (állami) projektek történetében: a franciák időt, pénzt és fáradtságot (adófizetők pénzét, bürokraták egyébként unatkozásra fordított idejét, francia cégek túlfizetett idejét) nem kímélve lemásolták a google mapst, azzal a kis különbséggel, hogy csak franciaország és a volt gyarmataik térképei vannak rajta. Ezzel akarják megdönteni az amerikai hegemóniát (hehehe). Azért lássuk meg ebben már az alapkoncepciónál elcseszett businesst.
Nemsokára lesznek directX 10-es videókártyák, az nvidia és az ati is erre gyúrnak. A fejlődés egyelőre mégiscsak töretlen.
Rövidesen akár házikedvencünkből mesterségesen növesztett bécsiszeletet vacsorázhatunk, annélkül, hogy a gyerekek hevesen tiltakoznának. Azaz a kecske is megmarad, és a gazdi is jóllakik. Kíváncsi vagyok, hogy a saját sejtből növesztett hátszín mennyire lesz népszerű.
Napos, enyhén szeles időnk van, helyenként futó zápor kialakulása lehetséges.

2006-06-29
2006-06-28
2006-06-20
hangyák
Amikor bő másfél éve ideköltöztünk, rövidesen találkoztunk lakásunk illegális bérlőivel, a fáraóhangyákkal. Fáraóhangyacsapda és egyébb irtószerrel sikerült elviselhető mértékre leszorítani a jelenlétüket: csak néha, vagy nehezen hozzáférhető helyen szaladgáltak, és a körültekintő élelmiszercsomagolásnak köszönhetően alig tettek kárt valamiben. Ennyi idő alatt meg is szoktuk az időszakos jelenlétüket (télen intenzívebb, nyáron alig-alig látható), és gyanút is keltett, ha hosszabb időszakra eltűntek: bizonyára valami értékes zsákmányra akadtak a közelben, ami néha beigazolódott, néha nem. Ez bizonyára azért volt így, mert megfigyeléseinket a saját 32 négyzetméterünkre korlátoztuk: nem csöngettünk be a szomszédokhoz megbeszélni a hangyapopuláció aktivitását, és nem is próbáltunk más módon ezen információ birtokába jutni. Feltételezéseink szerint a fáraóhangya populáció időben nagyjából állandó egyedszámot mutat: az egyes kolóniák kipusztulása a környező, hangyacsalétek által meg nem mérgezett kolóniáknak biztosított nagyobb életteret (lebenslaum :/), amik azonnal ki is használták a lehetőséget, így közvetve hatástalanították a csalétek amúgy nagyfokú hatékonyságát.
Tavaly nyár elején az örvendetesen jó meggytermést igyekeztünk meggylikőr készítésével a magunk javára fordítani: több nagy üvegben is cukrozott, magozott meggyet kezdtünk erjeszteni, amit majd, terveink szerint, a megfelelő alkoholmennyiség hozzáadásával meggylikőr formában kívántunk fogyasztani. Titkon reméltük, hogy legalább az Acsé nagymamájának elfeledett, és ezért 4-5 éven keresztül érlelt, szirupszerű meggylikőrjét közelítjük meg, ami természetesen nem jött be: időnap előtt megittuk az egészet. Finom volt így is.
Node, térjünk vissza az erjesztéshez. Akkoriban már nagy melegek voltak, és meglepődve tapasztaltuk, hogy az ablak közelébe helyezett üvegek oldala, és főként a fedő környéke megtelt hangyával. Ezek nem a már ismert fáróhangyák voltak, hanem kerti feketék, amik nagyjából kétszer akkorák, mint a fáraók, és sokkal fürgébbek is. Volt pár szárnyas hangya is közöttük, amik vándorlásra utaló jelek. Az üvegeket lemostuk, és megkönnyebbülve tapasztaltuk, hogy nem sikerült a fedőn túljutni: mégis lesz likőr. Rövidesen kitapasztaltuk, hogy az ablakon keresztül jönnek be, de hogy honnan, az titok maradt: mivel alacsonyan lakunk, az épület tövében, az ablakunk alatt és a közelben kerestem a megoldást: az árulkodó hangyabolyt, de ilyet nem találtam. A rejtély nem oldódott, meg, azonban a meggyes üvegek eltávolításával és az ablak rendszeres csukásával a hangyák elmaradoztak, és sokáig nem is láttunk egyet sem.
Legközelebb tavasz környékén láttunk újabb hívatlan vendégeket, ezúttal a wc és az előszoba wc környéki részén. A rendszertelen befújás (légyirtóval) annyira visszaszorította őket, hogy a hétvégéig nem is igen láttunk 1-2 tévelygő egyednél többet. Úgy tűnik, nem véglegesen, azonban. A wc után a konyhában is kezdtek feltünedezni, de csak elvétve egy-kettő. Pár napja egy nagy irtást végeztünk a wc-ben: a csempék közül jöttek valahonnan, és befújás után nem is láttunk többet a környéken. Ellenben tegnap hazaérés után a konyhában az egyik csőkivezetés tövében gyülekeztek nagyon sokan, szépszámmal voltak közöttük gyorsan szaladgáló felderítők és röpködő szárnyasok is. Valamiért a falba próbáltak bejutni, vagy a vezeték kijáratát őrizték, nem tudom. A konyhában az edények és élelmiszerek miatt nem mertem a biológiai fegyverünket bevetni, más megoldásra volt szükség. Az első próbálkozás a forró víz volt, ami ideiglenesen bámulatos hatással járt: elsősorban levitt és megölt minden hangyát a soktíz, száz közül, akikre jutott a három kisfazéknyi forralt vízből, majd rám is hatással volt: felmostam a konyha padlóját :)) Sajnos pár órának sem kellett eltelni, és a túlélők ugyanott gyülekeztek. Hogy fészket akartak-e rakni, vagy az új alagutat akarták felavatni, azt nem tudom, ellenben ezen gondolkodni nem is volt idő: lépnem kellett. Ezúttal csempe és mosdókagyló tisztítószerrel próbálkoztam, meglepő eredménnyel: az enyhe savtartalmú (emberre külsőleg nem veszélyes - najó szemben igen) szer nemcsak a gyülekezőket oszlatta fel, de egy nap elteltével sem láttunk kódorgó egyedeket a gondosan körbespriccelt csőbemenetek környékén, sem máshol a konyhában. Néha feltünedezik egy-két szárnyashangya, feltehetőleg a hőség miatt állandóan nyitvatartott ablakokon jön be, a vándorlási időszakban lehetünk.
Ezt a csatát megnyertük, a háborút vajon?

2006-06-19
2006-06-15
jumper vs. pullover
Magyarból indulva a pullover a kézenfekvő megfelelője a pulóvernek, ezért leginkább ezt is szoktuk használni. Ma a jumperrel fogunk megismerkedni, ami brit english megfelelője a pullovernek, és a britek szerint szebb is. Etimológiai kitérő: a pullover a pull-over-ből jön, azaz olyasmi, amit valami fölé húzunk. Nem rossz ez így önmagában: egy összetett szóban tömören összesíti a ruha funkcióját. A jumper is egy tulajdonságot takar, átvitt értelemben: nem a viselője vagy a ruha tulajdonságát, szokásait egyesíti, hanem az anyagának eredeti viselőjéről szól: az szokott ugrálni ugyanis. Hiszen a jó pulóver az gyapjúból készül, és a gyapjú bárányból van, vagyis annak a "szőre". Így lett jumper a ruhadarab elnevezése, az ugráló bárányok után, szabadon.
Ízlelgessük egy kicsit a két szót: pullover, jumper. Az első ridegebb, tiszta funkcionalitás, semmi sincs benne a réten ugrándozó bárányok vidámságából, gyapjujuk melegéből. A második vidám, önfeledt, szabad szó, amitől felvidul az ember, ha csak rágondol (ismerve az etimológiáját).
Melyik üzenete emberibb?
Húzd az inged/pólód fölé és szaladj, ne gondolj rá, elég neked a sok mindennapi gond.
vagy
Vedd fel és egy percig feledd a gondokat, és ugrálj vidáman, akár a bárányok a réten.
ugye hogy a jumper?
Definitions via dictionary.com:
Jumper: a loose, protective garment worn over other clothes.
Pullover: a garment, such as a sweater, that is put on by being drawn over the head.

2006-06-12
2006-06-06
The cat and I
Hirtelen fel sem tudom sorolni mindazt a filemt, amit a hétvégén a macskával végignéztünk... Tegyünk egy próbát azért:
Fenntartva, hogy némely film kimaradhatott. Nem mondom, h nem aludtunk bele egyikbe sem, de amit így elmulasztottunk, azt becsülettel újranéztük a legtávolabbi ismert ponttól. A macska nem emelt kifogást, úgy tűnik ő mindet végignézte, és az ismétlések sem voltak ellenére. Vagy egyáltalán nem érdekli az egész.
Who knows?
- Chicago
- What the Bleep do we (K)now?
- Walley of the Wolwes: Irak
- Rosencrantz & Guildenstern Are Dead
- Alias S2E4-14
- Seinfeld S7E7-17
Fenntartva, hogy némely film kimaradhatott. Nem mondom, h nem aludtunk bele egyikbe sem, de amit így elmulasztottunk, azt becsülettel újranéztük a legtávolabbi ismert ponttól. A macska nem emelt kifogást, úgy tűnik ő mindet végignézte, és az ismétlések sem voltak ellenére. Vagy egyáltalán nem érdekli az egész.
Who knows?
online spreadsheets
Az EditGrid es hasonló kezdeményezések után itt van a google "excele" is, ime egy rövid leírás róla, egyelőre még csak beta és fel kell rá iratkozni egy gmailes accounttal. Errefele halad a világ: online szoftverek, amikhez egy böngésző kell, és mégis majdnem olyan jól néznek ki, mint a pc-s változatok, és a sokmillió featurából tudják azokat, amiket amúgy is általában használunk. Cserébe bárhonnan elérhető és szimultán szerkeszthető, és a backup is automatikusan megoldott. Privacy kérdéses ugyan, dehát a home userek esetén ez nem annyira kritikus, a cégek meg pont emmiatt egyelőre úgyis megveszik a dobozosat (vagy az openofficét használják, ami ingyen van).
Lassan tényleg elég lesz 1 böngésző, és mindent abbban csinálhatunk, ahogy valamikor a '90-es évek vége felé vizionálták, de akkor nem lett belőle semmi. Majd most. webkettő my fellas, webkettő.
Lassan tényleg elég lesz 1 böngésző, és mindent abbban csinálhatunk, ahogy valamikor a '90-es évek vége felé vizionálták, de akkor nem lett belőle semmi. Majd most. webkettő my fellas, webkettő.
2006-05-30
Európa, te drága
Nemrég írtam a tervezett európai keresőről, a quaeroról*. Nem telt el pár hónap, egy újabb francia euróbürokrata (értsd: aktatologató buzgómócsing) lépett színre a saját elmebeteg ötletével: adóztassák meg az smseket és az emaileket. Ebből nagyösszegű bevételeket remélnek, amiből majd hasonló marhaságokat kitaláló bürokratákat fognak pénzelni, és a maradékot elszórják az ezek megvalósítására. Az úriembert (hehe) Alain Lamassoure-nak hívják (jól jegyezzétek meg, hogyha látjátok, jól másszatok a képébe), és rögtön fel is állított egy bizottságot az ötelet kivitelezhetőségének és kivitelezési módjának vizsgálatára (remélem az is legalább annyira maradandót alkot, mint a jólláthatósági mellényt elnevező bizottság).
Nos hadd szóljak egypár szót erről a javaslatról is: elsősorban az európai bürokráciáról fest feszített tablót. Igen, ennyire el vannak szakadva a realitástól, ennyire fogalmuk sincs mi is az a való világ, mi folyik európában, főként az európai informatikai szektorban. Most inkább nem szólok az smsekről, amik mégiscsak a szolgáltatókon keresztül kerülnek kiküldésre, azaz meg lehet "fogni" a forgalmat. Az már senkit se zavarjon, hogy azért már egyszer adózik a szolgáltató, országtól függően az sms árából. Az emailek kicsit másak. Azok "ingyen" vannak. Részben. Ha közvetve is, de azért is fizetnek mind a magánszemélyek (intenet-előfizetés, esetleg tárhely, fizetős szolgáltatás), és a cégek is (net, infrastruktúra, tárhely, stb.). Nos kíváncsi vagyok, hogy ezen felül hogyan is képzelik az email forgalom megadóztatását? Az eredeti javaslat darabszám alapján való fizetésről szól, tehát valahogy számlálni kell őket. Ki fogja ezt nyilvántartani? Az free email szolgáltatók? Helyükben azonnal áttenném az email szervereket egy tajvani szerverre, aztán szevasz. És mi van azokkal, akik nem a nagyok európai felületéről lépnek be, hanem az amerikairól (pl. yahoo.uk helyett yahoo.com)? Vagy nem lokalizáltat használnak, mint pl. a gmail? És ki fogja fizteni: a szolgáltató vagy a felhasználó (új rubrika az adóbevallásban: 200x-ben küldött emailek száma)? És mi van a cégekkel, amiknek az email forgalma nagyobbrészt cégen belül történik? Vagy több országban is képviselve vannak, amik vegyesen eu-s és nem eu tagállamok? És mi van a spammel? Vagy... Ezer kérdést lehetne még feltenni, de teljesen fölösleges. Elképzelem, amint a fennevezett bürokrata többhónapos unatkozás után elkezd "dolgozni", és eszébe ötlik, hogy új adót kellene bevezetni. Összehív egy kis bizottságot, hogy akkor most mit is lehetne még megadóztatni. És a sok idétlen javaslat (elfogyasztott levegő, gyalog megtett távolság) során előkerül az email és az sms. Heuréka! kiáltanak fel, majd gyorsan világgá is kürtölik ime, megvan: még több bevétel, még több láblógatás, még több bürokrata. Juhéé! És az fel sem merül bennük, hogy ez az hozzáállás az egyik nagy kerékkötője az európai it iparnak: túlszabalyzás, túladóztatás, csigalassú ügyuintézés, mindezek támogatások helyett. És csodálkoznak, mint a birkák, hogy európa elmarad az usa vagy távol-kelet mellett. Csak így tovább, hátha ezt a szektort is sikerül elüldözni, aztán lehet tobzódni az eu által fizetett, soha el nem készülő gigaprojektekben. Ha lesz, aki megcsinálja, ugye.
Tudom, hogy nem sokat ér felszólalni ellene, mert az emberek szava nem hallatszik el brüsszelig. Ideje tenni ez ellen valamit, ideje lenne már elkergetni őket: keressenek más birkákat maguknak.
___________________
Ha valaki nem emlékezne: Chirac francia elnök kitalálta, hogy szükség van egy európai internetes keresőre, amire azonnyomban elkülönítettek egy hatalmas összeget, valamint felkértek pár céget és kutatóintézetet, hogy fejlesszenek ki egyet. /quaero my ass/

2006-05-25
bkv, te draga
Es az is megvan mindenkinek, mikor felszallsz egy felig tele buszra es megis tolongsz mert az az egy hajlektalan a busz hatso feleben olyan penetrans szagot araszt (a nyitott ablakok ellenere), hogy meg a tomegben is csak befogott orral lehet elviselni?
2006-05-24
sose halunk meg rovat
Az megvan mikor esőben szorongsz a buszmegálló fedett várójában, és egyszercsak megjelenik a Bunkó Dohányos, beáll a tömegbe és rágyújt?
(az ilyennek alanyi jogon kellene adni a tüdőrákot)
(az ilyennek alanyi jogon kellene adni a tüdőrákot)
2006-05-19
2006-05-15
I don't trust Google, and I trust them less every month, but I still like them, and respect them, and I hope that they face they present is as inaccurate as the face Microsoft used to present.
Igazábol nem értem ezt a folytonos siránkozást ami a google (és mások) körül megy: kezdődött azzal ugye, hogy terjeszkedni kezdtek, és valahogy minden, amihez hozzáértek arannyá vált, de legalábbis csillogni kezdett. Aztán jöttek a google seeks world domination összeesküvéselméletek, amik a dark fiber felvásárlásoktól kezdve az ilyen-olyan toolbarok és utilityk kiadásáig mindenben a következő lépést látták, és sötét jövő microsoftja viziókkal traktálták az amúgy is paranojába hajló olvasóközönségüket, és igazából nem is tudni, hogyan lett ilyen rövidesen az ünnepelt hősből főgonosz. Azt hiszem az egyik nagy ugrás a kínai cenzúra volt, amikor a kormány nyomására cenzúrázták a találati oldalakat.
Ekkor a lassan kialakuló gogole-ellenes közösség egy emberként ugrott fel a cenzúra az ördögől való felkiáltással, miközben mintha elfelejtenének pár dolgot: .1. a cenzúra a kínai googlet érintette, tehát azt megkerülve, a .com-on ugyanúgy meg lehetett találni a szűrt oldalakat. .2. az előzményeket tekintve két választásuk volt: szűrik az oldalakat, vagy őket szűrik a Nagy Kínai Tűzfallal, ami egyet jelentett volna kínai jelenlétük megszünésével. .3. nemcsak ők, de mindenki: pl. a microsoft és a yahoo is ugyanúgy szűrt, és ugyanúgy meghajoltak a kormány nyomására. .4. a találati oldalak szűrése nem újkeletü dolog, itt van egy összehasonlítás a francia és német, valamint az amerikai google találatok között (kommenteket is érdemes elolvasni). Láthatjuk, hogy az előbbi kettő cenzúrázott, olyan törvények alapján, amik alapvető módon korlátozzák a szólásszabadságot. És most ne menjünk bele, hogy egy demokratikus közélettel rendelkező ország választott kormánya mennyivel legitimebb, mint a forradalmi kínai kormány. Előbbi ugyan választott, de lásssuk be, eléggé korlátozott a lehetőségek halmaza: 2-3 nagy párt jelöltjei adják, az elnököt/kancellárt és a kormányt, új játékosnak esélye sincs bekerülni: nincs annyi pénz a világon, ami a bebetonozott viszonyokat felborítaná egy új, külső szereplő javára (pénz nélkül pedig...). Másrészt ott van a "választott" kínai kormány, aminek a belső hierarchiája és dinamikája erősen hasonlít egy demokratikus pártéra, csupán a külső konkurrencia hiányzik (ami igazából nem is, tekintve a kis pártlétszámú demokratikus országok esetét). .5. és végül ne feledkezzünk meg a dmca, terrorellenes és hasonló törvényekről, amiknek elsősorban a "demokráciabajnok" usa a fő úttörője, de európa is nagyon igyekszik, és amik szintén elemi emberi jogokat korlátoznak. Most akor egy végső soron profitorientált cégnek kellene utat mutatnia az emberi jogok sötétjében?
Utálom a hülye forradalmárokat.

2006-05-12
akár a nap mondása is lehetne
In my experiece, any attempt to make any system idiot proof will only challenge God to make a better idiot.
2006-04-27
2006-04-25
dehydration, disorientation... claustrophobia... panic attacks, paranoia, hallucinations, visual and aural deterioration...
Mindenki, aki járt már valaha barlangban, és netán meg is tapasztalta milyen a sötétség és a csend odalent, az még jobban fogja élvezni a filmet. A tökéletes csend és tökéletes sötétség már önmagában is horrorisztikus, ha csak hárman vagytok: a csend, a sötét és te. Ezt csak bonyolítani tudják a kapkodó, hisztis, egymás ellen acsarkodó és egymást babusgató barátnők és vetélytársnők riadt, elveszett és kétségbeesett csapata, akiknek nemcsak a sötétséggel és a csenddel kell szembenézniük, hanem a múltjukkal és az ismerősnek hitt ismeretlen barlang mélyével is. Tiszta pszihoanalízis.
A filmszakmában észlelhető pangást figyelembe véve, 2005 egyik legjobb filmje. 10/10.
snobbishness
Tegnap megsétáltattuk a macskát. Pórázon. Ez a 0.1-es séta-változat, mert csak a ház mögötti füves-fás részen voltunk, a Vérmezőre a kutyák miatt egyelőre nem merészkedtünk ki. Node ami késik...
2006-04-21
2006-04-18
2006-04-12
2006-04-05
s tengert láték amint kitekinték
Tegnap megnéztük az árvizet, vagyis este sétáltunk egyet a dunaparton.
Kellemes séta volt, hogy a rakpart nem volt tele autóval, csupáncsak a hidakon volt kellemetlen a dugó miatti füst. Sajnos a bicikliutat is elárasztotta az Erzsébet híd alatt, ami igencsak nem szép tőle, már a tegnap délután is a villamossínen kellett jönnöm egy jó darabon. Remélem pár nap múlva újra járható lesz.
Szórakoztató volt a sok majom, aki fényképezőgéppel a kezében (néhányuk még álvánnyal is) fontoskodva mászkált fel-alá, sugallva, hogy ő most történelmet ír. Naigen. A legtöbb gépén tele volt, ami tekintve h este volt (így sötét) jó választás lehetett, amint jó választás lehetett a vaku is. A partot szárazság alatt is lehet fotózni, I don't get the idea, folks.
Mellesleg lehetett volna jó képeket készíteni: a Batthányi térről, ha a Parlament rendesen ki lenne világítva, nagyon killer képet lehetne róla készíteni este későn, mikor jó sötét az ég; valamint a budai rakpartról is (Bem azt hiszem; a Lanchíd és a Batthányi között), ami rendesen ki van világítva és a magas vízállás miatt szépen tükröződik a víz felszínén, csupáncsak állvány kell és nagylátószög (mondjuk egy 14-es). Mondtam is az aszonynak, hogy akkor lenne tökéletes, ha az épületek is vízben lennének, de szépen kivilágítva. Node ne legyünk maximalisták, szép volt így is.

2006-03-31
Kiállítás ajánló
[Úgyis rég volt ilyen]
1. Pócs Péter plakátkiállítás a Budapest Galériában (Március 15. tér, Erzsébet híd pesti hídfőjénél), valamint
2. Révész Tamás: New York fotókiállítás a Kogartban (Andrássy út 112)
1. Pócs Péter plakátkiállítás a Budapest Galériában (Március 15. tér, Erzsébet híd pesti hídfőjénél), valamint
2. Révész Tamás: New York fotókiállítás a Kogartban (Andrássy út 112)
2006-03-30
2006-03-23
2006-03-21
The ultimate player & codec guide
Naponta hallom a nem játssza le ezt, vagy azt a múvit a frissen feltelepített lejátszóm, vagy igen, de nincs hang, vagy szaggat, vagy kockás, stb. panaszokat a körülöttem létezőktől, és úgy tűnik valóban teljes a káosz a codec-ek, lejátszók és formátumok területén. Összeraktam egy rövid receptet windowshoz, aminek segítségével minimális codec (4 db.) és lejátszó (1 vagy 2 db.) telepítésével minden gondotok megoldódik. A filmnézés terén ;)
A türelmetlenek ugorjanak a post végére, ott vannak a linkek. Az ajánlott programok mindegyike ingyenesen letölthető és használható.
Előszöris lássunk pár alapszabályt arra, hogy mit nem szabad (aka. big no-no-k):
És most a lépésenkénti teendők egy jobb világ fele:
Amennyiben a windows media 9 vagy 10-es filmeket nem játszaná le, akkor vegyünk egy mély lélegzetet, menjünk el a microsoft.com-ra és töltsük le. Ezt sajnos csak lejátszóval együtt tudjuk megtenni, ellenben ha nem engedjük neki, hogy felülírja az alapértelmezett lejátszó beállításokat, akkor minden marad a régiben.

- bármilyen codec pack: bármennyire is csábító a gondolat, hogy egy klikkel 20-30 codec boldog használói legyünk, álljunk ellen. Azt az esetet kivéve, mikor pontosan tudjuk, hogy milyen codecekre van szükségünk, és kizárólag csak azokat telepítjük, a codec pack többtíz olyan codekkel jön, amire soha sem lesz szükségünk, vagy ha mégis használjuk, akkor egyetlen szerepe a többi codec belassítása lesz.
- Real Player: habár a lejátszásnak nem tud annyira keresztbetenni, mint a codec pack, az RP telepítését sem ajánlom (kivéve, ha tényleg használni akarjuk a lejátszót). A codecet külön is fel lehet tenni, így a real formátumokat élvezhetjük a saját lejátszónkkal, és nem kell attól tartani, hogy a szokásainkról gyűjtött adatokat rendszeresen feltölti a real.com-ra, megkérdezésünk nélkül. Grabbelésre/zenehallgatásra ott van a teljesen ingyenes winamp, vagy más (ingyenes) programok.
- QuickTime: bevallom, nem tudok bízni egy olyan cégben, amit csak a jó marketing tart el. Így vagyok az Applével is (saját vélemény és nem akarok ebből vallási vitát nyitni). Sokáig a QuickTime telepítése jó ötletnek tűnt: viszonylag pofás lejátszó (nekem eléggé unintuitív kezelőfelülettel), képnézegető, valamint a quicktime formátumok korlátlan lejátszása. Sajnos a marketingesek ide is beerőszakolták a beteges elképzeléseiket és egy ideje csak az iTunes szoftverrel együtt lehet csak QuickTimeot letölteni illetve telepíteni. Ezzel több bajom is van: 1. ha nincs iPodom (egyelőre eszemben sincs vásárolni), miért köteleznek az iTunes telepítésére? - sem a letöltéskor, sem a telepítéskor nem adnak lehetőséget csak a QuickTime telepítésére; 2. az iTunes-szal együtt feltelepül egy windows service is, szintén kérdezés nélkül. Ez ugyan nem az ördögtől való, de minek? Lassítja az gép elindulását, elfoglal valamennyi memóriát és a cpu-ból is lecsippent pár ütemet néhanapján. Lehet, hogy kicsinyesnek tűnik a logikám, csakhogy ezt nemcsak az Apple csinálja, hanem sokan mások is. Ha már van 10 ilyen "rejtett" jótevőnk, az hosszú másodpercek és megabájtok fölösleges elfogyasztásához vezethet.
- windows media player akárhány: elégedjünk meg azzal, ami már alapból fenn van a gépen és ne akarjunk újabbat feltenni. Sőt, a meglévőt is gyorsan felejtsük el (de ne uninstalláljuk!).
És most a lépésenkénti teendők egy jobb világ fele:
- Ha már a gépünkön lenne egy vagy több program a fenti felsorolásból, uninstalláljuk (kivéve a windows media playert).
- Töltsük le és installáljuk az AC3Filtert. Erre az új filmek hangjának dekódolásához lesz szükségünk
- Töltsük le és installáljuk az ffdshow-t. Ő fogja a mindenféle filmformátumunkat dekódolni, valamint feliratokat kezelni és képkorrekciókat végezni. Az ffdshow-alpha-t töltsük le. A kezdők nyugodtan válasszák az
ffdshow-20041012.exe-t. Aki tudja milyen processzor van a gépében, az letöltheti az optimizált változatokat is. Röviden:ffdshow-20041012-sse2.exe: Pentium4, Pentium4 alapú Celeron, Athlon64, Opteron, Athlon64-alapú Sempron processzorokhoz (illetve utódaikhoz),ffdshow-20041012-sse.exe: Pentium III, AthlonXP, Celeron II processzorokhoz. - (opcionális, a real media formátumok lejátszásához) Töltsük le és installáljuk a Real Alternative codec-et.
- (opcionális, a QuickTime formátumok lejátszásához) Töltsük le és installáljuk a QuickTime Alternative codec-et.
- Töltsük le a Media Player Classic-ot, a legutolsó itt. A windows nt és xp-hez a
mpc2kxp6490.zip-et, a win98 és win me-hez ampc98me6490.zip-et. Tömörítsük ki valahová, pl. ac:\Program Files\alá hozzunk létre egyMedia Player Classicfoldert, és abba tömörítsük ki. Indítsuk el, majd nyomjuk meg az O (Options) gombot. A feljövő Options ablakban Player/Formats oldalon bökjünk rá a "video" gombra, majd Ok. Ezzel kész is vagyunk a videókat ezentúl az MPC fogja lejátszani, az ügyesebbek csinálhatnak shortcutot is hozzá, illetve berakhatják a start menübe. Felirat: ha a film mellett van egy ugyanolyan nevü (leszámítva a kiterjesztést) felirat fájl, azt automatikusan beolvassa. Az ffdshow is tudja kezelni a feliratokat, ehhez lejátszás közben jobbklick az ablak közepén majd Filters->ffdshow... kiválasztása. A feljövő ablakban a subtitles menüpont alatt lehet vitézkedni, de be kell kapcsolni a kis pipával a subtitles előtti checkboxban (doboz).
Amennyiben a windows media 9 vagy 10-es filmeket nem játszaná le, akkor vegyünk egy mély lélegzetet, menjünk el a microsoft.com-ra és töltsük le. Ezt sajnos csak lejátszóval együtt tudjuk megtenni, ellenben ha nem engedjük neki, hogy felülírja az alapértelmezett lejátszó beállításokat, akkor minden marad a régiben.
2006-03-17
2006-03-07
Frenák
A Milanra nem mondom, hogy nem szabad kihagyni, mert már elmúlt.
De a Tricks & Tracks-re talán még lehet jegyet kapni.
De a Tricks & Tracks-re talán még lehet jegyet kapni.
2006-03-01
2006-02-27
mindennek van határa
Ezt nem hiszem el: Norbi Update Ásványvíz. Értem én, hogy a hűlyéket többszörösen meg kell adóztatni, és azt is, hogy jó marketinggel bármit, de ez már túlmutat azon, ami felett szó nélkül el tudok siklani, egy "én úgyse, soha" legyintéssel. Norbi kapd be.
Hasonlóképpen voltam, mikor a coca-cola a palackozott csapvizet kezdte el árulni, sőt akkor is, amikor value added szolgáltatásként a gagyi ásványvizet kezdte a gyanútlan conzumerek arcába nyomni. Persze a nestlé sem hagyta magát és ugyanazt a szar poshadt vizet kezdte palackozni mint hasonszőrű társa.
Aztán eljött, amit jóelőre lehetett volna látni, és ami a magamféléket is esetenkénti fogyasztásra kényszerített: a pofátlan nyomulás a mozibüfékben. No nem a multiplexekben, mert az kit érdekel, hanem a decens kis mozikéban, ahová járni szoktam. Nem értem minek van a GVH és a többi sóhivatal, amikor ezeket a lóhúgyokat azért lehet kizárólag árultatni, mert félnek a konkurenciától és nekik szabad ezt is. (Önkritikájuk az legalább van: tisztában vannak h senki sem venne naturaquát vagy aquarelt, ha pl. a theodorával egy polcon lennének, ugyanannyiért /féláron sem, de ez az eset nem áll fenn/).
Emlékeztetőül: a fél liter lóhúgy 150-200 ft-ért való árulása az ice teákkal indult be, aztán valaki rájött hogy a cukrot és a mesterséges szinezéket is meg lehetne spórolni. És lőn.
Mostmár tényleg csak az van hátra, hogy paraszt módon sörtől büfögjek végig a film alatt, ha netán szomjas lennék vetítés előtt (vagy kultúrált módon, lassan ivás ;)).

2006-02-22
karikatúrák
Mivel én voltam az első magyar nyelvű médium (ehhhe), ahol a karikatúra-botrány első perctől napirenden van, írtam egy kis összefoglalót a történtekről. Zárójelben a saját megjegyzéseim:
forrás: többek között http://www.brusselsjournal.com/node/382 valamint a belinkelt cikkek, és a híradók.
- 2005. szeptember 30.: a Jyllands-Posten 12 Mohamed karikatúrát tesz közzé, a szerkesztő elmondása szerint a dán médiában észlelhető sorozatos öncenzúrára való reflektálásként. Az öncenzúrát az európai iszlám radikálisoktól való félelemből alkalmazták, több, az iszlámot kritizálókat ért erőszakos támadás nyomán /lásd pl. Theo van Gogh esetét/. (a karikatúrák nem túl viccesek, az európaiakban élő sztereotípiákat igyekeznek meglovagolni, több-kevesebb sikerrel. mivel az iszlám tiltja Mohamed ábrázolását, a nem offenzív karikatúrák is sértőnek számítanak, HA muzulmán rajzolja őket: a tiltás nem vonatkozik a nem-igazhitűekre).
- 2005. október eleje: A karikatúrák megjelenését kisebb utcai tüntetések követték Dániában, illetve 11 arab ország nagykövetsége a dán miniszterelnöknek írott levelében tiltakozott az incidens miatt. A tiltakozó országok között van az EU tagságra ácsingózó Törökország, illetve a "nyugatbarát" Egyiptom.
Mindeközben egy fiatal muzulmán emigráns fedetlen keblü Szűz Máriát ábrázoló alkotása szinte viszhang nélkül marad / a kép: http://www.brusselsjournal.com/files/olv-bloteborsten.jpg illetve az erről tudósító cikk: http://www.brusselsjournal.com/node/287 /.
A dán miniszterelnök visszautasítja a 11 muzulmán ország nagykövetével való találkozót arra hivatkozva, hogy Dániában szólásszabadság van, ezért ő nem szólhat bele abba, mi jelenik meg egyik vagy másik dán lapban, ellenben forduljanak bírósághoz, ha sértőnek érzik az újságban megjelenteket. - 2005. november eleje: a francia zavargások miatt a dán médiában is elcsitultak a karikatúrák miatti visszhangok, diplomáciai szinten ellenben egyre inkább elmérgesednek a viszonyok Dánia és a muzulmán országok között. A Jyllands-Posten szerkesztőségét még mindig biztonságiak/rendőrök védik.
A nyugati mainstream média nem tudósít az eseményről, az egyetlen kivétel a brit Daily Telegraph - 2005. december 4.: a dán külügyminisztérium eltanácsolja az utazástól a Pakisztánba utazni szándékozókat miután a Jamaat-e-Islami nevü párt vérdíjat tűzött ki a karikatúrák szerzőinek fejére /50000 dán korona ~ 6725 euró/. A karikatúrák ellen való tiltakozást az 56 országot tömörítő Iszlám Konferencia vette át, további tiltakozó leveleket küldözgetvén a dán kormánynak. Mindezek ellenére a karikatúra ügyből nem lett bírósági ügy. (érdekes megfigyelni, hogy a rendelkezésükre álló békés eszközökkel még az elején sem akartak élni a tiltakozók, a gyilkosságra való felbújtástól az erőszakos nyomásgyakorlásig terjedt az arzenáljuk).
- 2005. december 7.: Louise Arbour az ENSZ Emberjogi megbízottja /United Nations High Commissioner for Human Rights/ aggodalmát fejezte ki a karikatúrák miatt és az ügy kivizsgálását helyezte kilátásba.
- 2005. december 8.: India Kasmír tartományában zavargások törnek ki a karikatúrák miatt. A Mekkában összegyűlt Iszlám Konferencia egyhanguan elítéli a karikatúrákat. Mindezek mellett elítélik az erőszakos cselekményeket, valamint a terrorizmust.
/ezen a konferencián javasolta az iráni elnök Izrael Európába való telepítését, pontosabban Ausztria és Németország egyes tartományaiba/. - 2005. december 12.: Az Európa Tanács elítéli Dániát, amiért nem kért bocsánatot a karikatúrák miatt. A dán kormány a szólásszabadságra hivatkozik. Egyiptom nagyimámja (gyakorlatilag Egyiptom vallási vezetője), valamint a török miniszterelnök szintén elítéli Dániát. Mindeközben moderált dániai muzulmánok a sorozatos bocsánatkérésre való felszólítások abbahagyását kérik, és egy muzulmán ünnep megtartását javasolják, ahol az iszlám moderált változatát mutatnák be.
- 2005. december 28.: Franco Frattini, az Európa Tanács alelnöke elítéli a karikatúrákat: szerinte ez csak radikalizálódáshoz vezet (ez a megnyilvánulás tipikus esete stockholm-szindrómának). Frattini többek között azt is állítja, hogy katolikus lévén ugyanúgy sértőnek érezné ha valaki egy keresztény szent szimbólumot rajzolna bombával. (üres duma. emlékeztetőül: ő azután került az európa tanácsba, miután Rocco Buttiglionet leszavazták az abortuszellenes valamint homoszexualitást elítélő nyilatkozata miatt). Az ENSZ magyarázatot kér a dán miniszterelnöktől karikatúra-ügyben.
- 2005. december 31.: az ISECO (Iszlám Oktatási, Tudományos és Kultúrális Szervezet) Dánia bojkottjára szólít fel. Mindeközben egy svéd farmergyártó keresztényellenes nadrágott hozott forgalomba, valamint a következő, hinduellenes darab várható megjelenését jelentette be. / http://abcnews.go.com/International/wireStory?id=1456488 / (érdekes módon ez ellen senki sem tiltakozott, vagy kezdett utcai zavargásokat, sőt érdemes felfigyelni a gyártó egyik kijelentésére: "senki sem akarja a zsidókat vagy a muzulmánokat provokálni, de a keresztények provokálása teljesen rendben van". hümm).
- 2006. január 8.: egy dán bíróság kimondja: a karikatúrák publikálása nem ütközik törvénybe. A keresetet beadó muzulmán szervezetek az Európai Emberjogi Bizottság elé akarják vinni az ügyet. Közben dániai imámok muzulmán országokba látogatnak, hogy "megismertessék" a karikatúra-ügyet. (hogy miért van idézőjel, lásd lennebb). A találkozó után az egyiptomi sajtó arról értekezik, hogy Dániában iszlámellenes kampányt folytat a sajtó, a Korán cenzúrázott példányát tervezik megjelentetni, rövidesen egy iszlámot lejárató film fog megjelenni, valamint hogy 120 karikatúrárol van szó, nem 12-ről (mind nyilvánvaló hazugságok). A dán külügyminiszter egy telefonbeszélgetés során megegyezik Amr Moussával, az Arab Liga főtitkárával, hogy a politikusok nem szólhatnak bele abba, hogy mi jelenik meg a sajtóban, ellenben kölcsönös tisztelet szükséges az egyes vallások hívei között.
- 2006. január 11.: a dán miniszterelnök megdöbbenését fejezi ki, hogy a dán állampolgárságu imámok hazugásgokkal teli lejáratókampányt folytatnak az ország ellen. A karikatúrákat átveszi a keresztény beállítottságú norvég Magazinet lap, a szólásszabadságra hivatkozva. A lap szerkesztője megemlíti az 1993-as gyilkossági kísérletet Willam Nygaard, Rushdie Sátáni verseinek kiadója ellen. A szintén norvég Dagbladet lap a webszájtján teszi közzé a karikatúrákat. Egy norvég újságíró arról panaszkodik, hogy az utóbbi években egyre fenygetőbbé válltak a muzulmánoktól kapott olvasói levelek, ezért Norvégiábn is erős öncenzúra van érvényben a muzulmán témákkal kapcsolatban.
- 2006. január 14.: A Magazinet eltávolítja a karikatúrákat webszájtjától, miután nagyszámú fenyegető levelet kapott magukat muzulmánnak vallóktól. A '60-`70-es években Jézus-karikatúráiról elhíresült Finn Graff karikaturista azt nyilatkozza a Magazinetnek, hogy nem mer /és nem is akar/ Mohamedről szóló karikatúrákat készíteni. Kiderül, hogy a muzulmán országokban "turnézó" dán imámok 15 karikatúrát mutatnak be. A 3 hamisított erősen sértő: http://ekstrabladet.dk/grafik/nettet/tegninger40.jpg http://ekstrabladet.dk/grafik/nettet/tegninger38.jpg http://ekstrabladet.dk/grafik/nettet/tegninger39.jpg . Akhmad Akkari, a muzulmán imámok szóvivője azzal magyarázza a plusz 3 karikatúrát, hogy a dánok ellenségességét hivatottak hangsúlyozni (milyen ismerős ez a logika!).
- 2006. január 19.: moderált dán muzulmánok élesen elítélik a "turnézó" imámokat és elhatárolódnak tőlük. Az Iszlám Világszövetség elítéli Norvégiát a karikatúrák megjelenése miatt. A norvég kultúrális és vallásügyi miniszter nem hajlandó elítélni vagy lépéseket tenni a karikatúrák ellen.
- 2006. január 22.: a dán imámok békét ajánlanak, cserébe azt kérik, hogy szabadon gyakorolhassák vallásukat, valamint egy nyilatkozatot a Jyllands-Posten-től, hogy a karikatúrák megjelentetése nem a muzulmánok megsértését szolgálták (túl késő, az indulatok már elszabadultak). Mindeközben a muzulmán világ dánia bojkottjára szólít fel.
- 2006. január 27.: a baloldali Norvég kormány elnézést kér a karikatúrák megjelentetése miatt, valamint hasonló viselkedésre utasítják a nagykövetségeiket is. Jon Lilletun, a kereszténydemokrata párt szóvivője figyelmeztet, hogy nem a miniszterek dolga a karikatúrákról véleményt alkotni.
- 2006. január 29.: egy Szaúd-Arábia polgárainak címzett nyílt levélben a Jyllands-Posten kihangsúlyozza: nem az iszlám, vagy a hívők megsértése volt a célja a karikatúrák közzétételével.
- 2006. január 30.: palesztin fegyveresek megtámadják az EU gázai irodáit. Az Iszlám Dsihád szervezet 48 órát ad a skandinávoknak Gáza elhagyására. Hasonló felhívást tettek közzé az Al-Aksa Mártírjai is a dánok és a svédek számára (pedig a Svédek ártatlanok az ügyben). Dánia terrorfenyegetéseket kap. A Jyllands-Posten websiteja többször is leáll hackertámadások következtében. Több közelkeleti kormány a dán nagykövetségeken tiltakozik a karikatúrák miatt. Szaúd-Arábia konzultációra visszahívja, Líbia bezárja a dániai nagykövetségét. A dán termékek bojkottjára való felhívás több arab országban kormányszinten is megjelenik. Sem José Manuel Barroso, az europai bizottság elnöke, sem Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, soros EU elnök nem szólal eddig meg karikatúra-ügy kapcsán. Az Ausztrál SBS karikatúra-ügyről való tudósításában megemlíti a hamisított malacorros képet is. Konzervatív amerikaiak "vásárolj Dán terméket" akcióba kezdtek, a Dániát támogatandó. Az osztrák és a francia külügyminiszterek szolidaritásukat fejezték ki Dániával szemben.
- 2006. január 31.: a Jyllands-Posten szerkesztője elnézést kér azért, hogy a karikatúrák megsértették a muzulmánokat. Azonban kiemeli, hogy nem a karikatúrák megjlentetése miatt kér bocsánatot. Egy Katar-i (vagy Quatar-i?) konferencián Bill Clinton amerikai ex-elnök elítéli a karikatúrák megjelentetését. Palesztina-szerte dán és norvég zászlókat égetnek. Eközben három norvég lap jelenteti meg a karikatúrákat. Norvégiát is bojkottálni kezdik. Miután több mint 20 halálos fenyegetést kapott a karikatúrák kapcsán, a Magazinet újságírója rendőri védelmet kap. A norvég újságírószövetség védelmébe veszi a Magazinetet a kormánnyal szemben, akik élesen kritizálják a lapot. Az oslói palesztin nagykövet azt nyilatkozza, hogy a karikatúrák kiadásával egyesek civilizációk közötti harcot szeretnének kirobbantani (mintha az már folyamatban lenne, nem?). Henrik F?rev?g médiakommentátor a palesztin hatóságnak folyósított norvég segély megvonását követeli.
- 2006. február 1.: Az európai napilapok cikkeznek a dán karikatúra-ügyről, valamint a karikatúrákat is sokan lehozzák /kivétel a britek/, ellenben kevesen említik meg, hogy az imámok körutazása után kezdett igazából elmérgesedni a helyzet. A brit alsóház elutasítja a munkáspárt törvényjavaslatát a vallások kigúnyolásának tiltásáról.
- 2006. február 2.: kirúgják a France Soir szerksztőjét a karikatúrák publikálása miatt /az újság a francia-egyiptomi állampolgárságú Raymond Lakah tulajdonában van/. A Riporterek Határok nélkül vezetője azt nyilatkozza, hogy a Jyllands-Posten példát mutatott a szólásszabadságból és demokráciából. Hasonló véleményen vannak a német és norvég szervezetek vezetői is. A Tunéziában tartott összejövetelük során 17 arab ország képviselője felszólítja a dán kormányt, hogy büntesse meg a karikatúrákat készítőket (mintha tényleg nem értenék, hogy ez nem úgy megy mint náluk odahaza). A dán imámok és radikális muzulmánok továbbra is dánia ellen hergelik az arab országokat.
- 2006. február 3.: A '91 óta Norvégiában menekültként élő Mullah Krekar azt nyilatkozza, hogy a karikatúrák publikálása hadüzenettel egyenértékű (van képe ehhez, ugye). A Hezbollah Dánia és Norvégia elleni támadásokat helyez kilátásba. Nazem al-Masbah Kuvaiti főimám a karikatúrák rajzolóinak meggyilkolására szólít fel. Hasonlóképpen megfenyegetett minden országot, ahol a karikatúrák megjelentek (indirekt Magyarországot is). A jordániai al-Shihan lap publikálja a karikatúrákat, megjegyezvén hogy a lap /J-P/ elnézést kért a muzulmánoktól. A jordán kormány az "akciót" elítélte, a lap tulajdonosa még aznap kirúgta a lap szerkesztőjét. Az egyiptomi elnök a terrorzimus erősödésére figyelmeztetett ha a lapok átveszik a rajzokat. Sarkozy francia belügyminiszter kiállt a rajzokat publikáló lapok mellett.
- 2006. február 4.: a brit kormány elítéli a karikatúrák megjelentetését (brit lapok nem is hozták le). a francia és német kormányok nem hajlandóak engedni az arab országok nyomásának, és nem ítélik el. Moderált muzulmánok egyre növekvő csoportja határolódik el az erőszakos megnyilvánulásoktól dániában. A Dán Néppárt a "turnézó" imámok kiutasítását szeretné elérni. A javaslatot a dán miniszterelnök pártja, a Liberális Párt, is támogatja. Az iraki Ali Sistani is elítéli mind az erőszakos fellépéseket, mind a karikatúrák megjelentetését. Megtámadják a Jakarta-i dán nagykövetséget. Hackerek több mint 200 dán websiteot támadnak meg. A dán miniszterelnök magához hívatja az arab követeket a dán kormány álláspontját megmagyarázandó.
A karikatúra-ügy elére a mainstream média ingerküszöbét. A francia Carrefour szupermarket-áruházlánc arab országokbeli üzletei eltávolítják a polcaikról a dán termékeket, helyettük egy muzulmánokkal szolidarizáló üzenetet raknak ki (már megint a francák és az ő határtalan egoizmusuk): http://xodis2.lvb.net/bj/pic/carrefour-boycott.jpg . Egyes hírek szerint Brüsszelben is hasonló táblát látni. Habár a kormány nemtetszését fejezi ki, Lengyelországban is megjelennek a karikatúrák. Letartóztatják a jordániai Jihad Momani-t, aki az arab világban egyedüliként megjelentette a karikatúrákat /valamint bezúzzák az újság aznapi számát/. Egyes feltételezések szerint az újságírót a radikálisok bosszúja elől "menekítik" a börtönbe (én ezt nem hiszem el). - 2006. február 5.: londoni muzulmán radikálisok tüntetnek a dán angykövetség előtt. Az erőszakos cselekményekre való felhívások és a londoni robbantásokra való utalások ellenére senkit sem tartóztatnak le, két, karikatúrával megjelnő ellentüntetőn kívül. Tayyip Erdogan, török miniszterelnök a szólásszabadság korlátozásának szükségességét hangsúlyozta az üggyel kapcsolatban (és ezeket akarjuk bevenni az EUba?!). Az iráni elnök a gazdasági kapcsolatok megszakítását szorgalmazta minden olyan országgal, ahol megjelentek a karikatúrák.
- 2006. február 9.: egy egyiptomi blogger jelentése szerint tavaly október 17.-én az egyik egyiptomi újság megjelentette a dán karikatúrákat: íme (Öt hónapja, Ramadán idején. senki sem gyújtogatott, vagy tiltakozott ellene).
- 2006. február 10.: A "buy Danish" [vásárolj dán terméket] kampány egyre népszerűbb, már 85000 oldalon van fenn a logó. A kampány az arab országokbeli bojkott ellenreakciojaként jött létre. Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter elítéli a francia illetőségű Carrefour áruházláncot a dán termékek önkéntes bojkottja miatt. Norvég imámokról is kiderül: dán kollégáikhoz hasonlóan közel-keleten kampányt folytatnak Norvégia ellen. Norvégiai radikális iszlám szervezetek beperelik a Magazinet főszerkesztőjét istenkáromlás címén. A dán kormány befagyasztja a tárgyalásokat a dániai imámokkal, amiket a muzulmán kisebbség integrációjáról folytattak arra hivatkozva, hogy az arab országokbeli turnéjuk során kiderült eszükben sincs integrálódni a dán társadalomba. A bevándorlásellenes Dán Néppárt és a jobboldali norvégiai Haladás Párt népszerűsége egyre nagyobb a karikatúrák melletti kiállásuk következtében. Egyre több fenyegetés és támadás éri a dán, norvég es egyéb európai államok kirendeltségeit, odautazó állampolgárait. Amíg USA kiáll Dánia mellett, és elítéli a Szíria és Irán nyugatellenes uszításait, Putin a dán kormány bocsánatkérését sürgeti. Megszólal Chirac francia elnök is, aki provokációnak nevezi a karikatúrák újranyomtatását.
- 2006. február 13.: A dán kormány az egyre népesebb moderált muzulmánok tömörülésével kezd el tárgyalásokat a karikatúra-ügy megoldásának kapcsán, és továbbra sem hajlandó fogadni a radikális imámokat. Az arab országok bojkottja miatt 200 dániai állás szünt meg és további leépítések várhatóak. A norovég Magazinet főszerkesztője nyilvánosan elnézést kér a karikatúrák miatt, amennyiben az a muzulmánokat sértette, de továbbra is fenntartja, hogy publikálásukkal a szólásszabadsághoz való jogát gyakorolta. A svéd kormány kérésére leállítják az SD-Kuriren websiteját, ahol a karikatúrákat közzétették és pár szélsőséges akciójának minősítik az esetet. Hamid Ali, egy Nyugat-Yorshire-i imám kijelnti, hogy a 2005-ös londoni robbantások "jó cselekedetek" voltak (ez a "hála", hogy Angliában sehol sem jelentek meg a karikatúrák, sőt a kormány is elítélte őket).
- 2006. február 13.: Antwerpenben muzulmán "fiatalok" zavargásokat folytatnak, a rendőrök másnap több lapnak is beszámolnak, hogy feljebbvalóik utasítására nem léphettek közbe miközben a randalírozók törtek-zúztak a belvárosban. Több autót is felgyújtottak és riportereket vertek meg. 200 muzulmán imám csendes tüntetést szervez Brüsszelben. Követeléseik egyike, hogy az európai államok fogadják el az iszlám vallási tabukat (fölöttébb vicces, hogy ezeket a törekvéseket pont azok a Ny-európai baloldali pártok támogatják, aki oly hevesen küzdöttek a kereszténységnek EU alkotmányba való foglalása ellen). Követelik továbbá, hogy vezessék be az istenkáromlás büntethetőségét. Javier Solana EU külügyi biztos Szaúd-Arábiában tett látogatása során megígéri, hogy az EU támogatni fogja az ENSZ emberjogi dokumentumainak kiterjesztését a vallások és prófétáik szentségének védelmében (érdekes módon a keresztény vallások esetében ez senkinek sem jutott eszébe az EU bürokraták közül). Mindeközben José Manuel Baroso kiáll a karikatúrák publikálása mellett: http://news.scotsman.com/latest.cfm?id=232562006 . A francia Le Monde élesen kritizálja az EU /és Solana/ tehetetlenségét az egyes tagországai külképviseleteit ért támadások során. Kitér Chriacra is, aki csak a karikatúrák megjelentetését itélte el, de nem a teheráni francia követség elleni támadást. Egy másik cikkben kitérnek arra, hogy Dánia és Norvégia kivételével az EU országok nem tiltakoznak a követségeiket ért támadások ellen, pedig ez a nemzetközi jogba ütközik.
http://www.lemonde.fr/web/article/0,1-0,36-740760,0.html http://www.lemonde.fr/web/article/0,1-0,36-740770,0.html . Ahmad Akkari, a dán radikális imámok képviselője kijelenti, hogy vállalják a konfliktus következményeinek harmadát, amennyiben a dán kormány hajlandó felelősséget vállalni a fennmaradó kétharmadért (csaknem alkudozni akarnak?). A dán kormány továbbra sem hajlandó tárgyalni velük, és folytatja a tárgyalásait az újonnan alakult moderált iszlám csoporttal. - 2006. február 16.: a dán kormánypártok felháborodnak a Javier Solana által aláírt dokumentumon, ami a szólásszabadság korlátozása mellett érvel /We understand the deep hurt and widespread indignation felt in the Muslim world. The freedom of the press, which entails responsibility and discretion, should respect the beliefs and tenets of all religions/. A másik két aláíró Kofi Annan ENSZ-főtitkár, valamint Ekmeleddin Ihsanoglu, az Iszlám Konferencia főtitkára. Továbbá az eddig masszívan Törökország EU-tagsága mellett kiálló dán kormánypártok ellenkező álláspontra helyezkedtek a török kormány reakciója nyomán. Javier Solana folytatja közel-keleti "bocsánatkérő" turnéját. Brüsszelben Hans-Gert Poettering, a német szocáldemokraták képviselője, kijelenti, hogy a muzulmán tiltakozások nem spontánok, hanem a /kisebb-nagyobb mértékben diktatórikus/ kormányok szervezték meg őket. A dán szocialista Poul Nyrup Rasmussen ellenben azt nyilatkozta, hogy a karikatúrák közlése az iszlám tiszteletének és ismeretének hiányát jelzi (nemhiába kezdik egyre többen az EU-t Eurábiának nevezni, ugyanis a Ny-i baloldali pártok nagy része hasonló véleményen van már évek óta). Hasonló kijelentést tett Daniel Cohn-Bendit az európai zöldek vezetője, Hans Winkler osztrák képviselő, az EU ügyek államtitkára. Winkler kijelentette, hogy Törökországnak fontos szerepe lesz az iszlámmal való pozitív hangvéetelü tárgyalások elkezdésében (micsoda gyors pálfordulás, nemrégen Ausztria szinte egyedüliként ellenezte a török EU-tagságot).
- 2006. február 18.: Roberto Calderoli olasz reformügyi miniszter beadja lemondását, miután Silvio Berlusconi kormányfő felkérte erre. A lemondatásra azután került sor, hogy Calderoli többször is megjelent a nyilvánosság előtt egy karikatúrát ábrázoló pólóban (pontosabban bemutatta az inge alatt viseltet). Líbiában csőcselék támadott az olasz konzulátus épületlére, 11-en meghaltak amikor a rendőrség feloszlatás címén a tömegbe lövetett. A líbiai belügyminisztert menesztették, majd letartóztatták. Az olasz televízió egy Modenában, 2000-ben tartott radikális iszlám találkozón készült felvételt mutat be, amin az egyik jelenlévő, Mohammed al-Fizazi, kijelenti, hogy a hitetlenek ősellenségek és addig kell ellenük küzdeni, amíg nem térnek át igazhitre /Fizazit a tavaly 30 évre itélték, mint a 2003-as casablancai mészárlás ideológiai szervezőjét/. A találkozón a "turnézó" dán imámok egyike is résztvett.
- 2006. február 19.: a Dán-Svéd illetőségü Arla cég, melynek fő tevékenységi területe közel-kelet, és aki előzőleg Izraelt is bojkottálta az arab partnerei kifejezett kérésére (egyes hírek szerint ez bevett szokás a közel-keleten, hogy szerződésben kötelezik a cégeket, hogy Izraellel nem állhatnak gazdasági kapcsolatban), az egyik legnagyobb elszenvedője az arab országok dánellenes bojkottjának (ennyit ér az iszlám szélsőségesekkel kötött "paktum"). A Politiken c. koppenhágai napilap egyiptomi kormánydokumentumokat tesz közzé, amikből világosan kitűnik a kormány felbujtó szerepe a dánellenes zavargásokban. Tovább folytatódnak a nyugatellenes zavargások az arab világban: már keresztény templomokat is támadnak a diplomáciai képviseletek mellett /pl. nigériában 11 keresztény templomot gyújtanak fel, és keresztény vallásuakat bántalmaznak, kereszteket égetnek/ (érdemes megjegyezni, hogy az iszlám Jézust prófétaként ismeri el, azonban az arab-muzulmán világban senki sem siet elítélni ezeket az akcókat, pedig ezek az iszlám szerint súlyos bűnnek számítanak). A norvég Korsets Seier lap szerint a muzulmánok fokozatos térnyerése tapasztalható a médiában, ahol a gazdasági érdekeltségeik segítségével erős cenzúrát működtetnek a muzulmánokkal kapcsolatos híradásokban. Példának említik Norvégiát, ahol folyamatosan eltorzítják híreket. Hasonló helyzet észlelhető a norvég oktatásban is, példának az oslói egyetemet hozzék fel, ahol nincsenek iszlámot kritikusan szemlélő előadások, ellentétben a keresztény vallást kritikus szemmel néző előadásokkal. A nyugati egyetemeken az iszlámot egyértelműen pozitív formában jelenítik meg, kritikának helye nincs.
- 2006. február 21.: nigériai keresztény ellentüntetés során mecseteket gyújtanak fel és muzulmánokat vernek meg a feldühödt tüntetők. A karikatúra-ügy eddigi mérlege: 13 lapot tiltottak be, legalább 12 újságíró került bíróság elé, ebből 7 börtönbüntetést kapott. http://timblair.net/ee/index.php/weblog/genuine_100_media_repression/. A bebörtönzött újságírók jogaiért nemigen emelik fel a máskor oly hangos emberjogi szervezetek, mintha csak a demokráciákban elkövetett jogsértések érdekelnék (vajon melyik hazai párt gyakorlatára rímel ez a "szokás"?). A Finn kormány is bezáratott egy websiteot miután közétették a karikatúrákat, valamint sietve bocsánatot kértek a muzulmán világtól.
(innen besűrűsödnek az események, csak a fontosabbakat említem)
forrás: többek között http://www.brusselsjournal.com/node/382 valamint a belinkelt cikkek, és a híradók.
kampány
Végre kiderült hogy ki törődik Kovács Pistivel. Csak azt nem értem, hogy mi lesz vele most, hogy visszalépett?!
2006-02-14
nerd stuff
A google újra nagyot alkotott. Úgy tűnik a lenézett web programozás területén is lehet nagyot alkotni, ha igazán tehetséges az ember. Gifted - mondanák ők.
A nemrég bevezetett gmail-gtalk összeházasításáról van szó, amit egy elegáns hackkel oldottak meg. Részletek itt.
A nemrég bevezetett gmail-gtalk összeházasításáról van szó, amit egy elegáns hackkel oldottak meg. Részletek itt.
2006-02-10
2006-02-03
nerd stuff
Ha egyáltalán érdemes blogokat olvasni, akkor a Joelé ilyen. Mármint ha sw területen nyomul az ember. Kicsit szószátyár, kicsit beképzelt (európai szemmel mindenképpen), kicsit offtopic, ha az ember nem a small enterprise-win-web háromszögben mozog, de nagyonis ottvan néha. És ezekért érdemes elolvasni azt a fennmaradó 70%-ot is, ami ha nem is nagyon releváns, találni egy-két magvas gondolatot bennük.
Rövid történelem: pár Microsoftnál eltöltött év után saját céget alapított, és grafomániáját a blog illetve mindenféle könyv kiadásában éli ki. Az írások nagy része elérhető a weben is, és azt is érdemes tudni, hogy a könyvei nagy része ezekből készült (talán van kivétel).
A megírás alatt lévő Great Design c. könyve is a követni érdemesek közé tartozik, figyeljünk oda rá néha.

nem lopnál autót, nem lopnál cd-t, nem lopnál...
Ti, Duna House-nál ülő koppintók, ti! Amiért ingatlanban utaztok, nem árt megjegyezni, hogy a szellemi tulajdon is tulajdon, sőt sokszor értékesebb egy ingatlannál.
(Csak szólok jóelőre.)
(Csak szólok jóelőre.)
2006-02-02
trackbacks
Ahogy már régebben tudósítottunk, egyes muzulmán körökben nagy felháborodást váltott ki, hogy Dániában szólásszabadság van. Nos, a botrány tovább dagadt, mostmár a BBC is hírt ad róla: Anger grows over Muhammad cartoon. Hogy mik vannak?!
Ez a rész személyes kedvencem: 2005: London's Tate Britain museum cancels plans to display sculpture by John Latham for fear of offending Muslims after July bombings [2005: A londoni Tate múzeum lemond John Latham szobrának kiállításáról, attól való félelmében, hogy a júliusi robbantások után ez sértheti a muszlim közösséget]. Teccikérteni?! Én nem. (de)
Az európai kereső kérdéskörét szintén feszegettem pár napja, közben kiderült, hogy UP is írt róla, és meglepő módon hasonló véleménnyel van az egészről. Nahát. Quaero B+.

gustibus
Ti fehér flottírzoknis, koptatott farmeringes geekek, figyellek benneteket!
Egyszer midnenkire lecsap az ízlésrendőrség!
Egyszer midnenkire lecsap az ízlésrendőrség!
2006-01-30
2006-01-24
Ma végre megvolt a tavalyi kiértékelésem. Az eseményhez méltóan lekarmolt szemmel érkeztem, lásd alább, és kellően felpörögve, de higgadtan. Nem is mondtam h télen ilyen erős napsütéses napokon délelőtt milyen varázslatos a Váci utca: az erős ellenfényben az épületeknek csak a kontúrja látszik és nagyon hosszúak az árnyékok. Olyan szürreális az egész.
Mivel úgy döntöttem, hogy nem érdemes megszökni, láthatólag úgyse megy ez nekem, jó kis ordítozásba torkollott az eredetileg 1.5 órás mítíng, ami kisebb szünet és újabb 1.5 óra múlva sem ért véget: holnap folytatjuk, mostmár nyugodtan (hehe).
Nem tudom elértem-e bármit ezzel, azonban biztos h kellemesebb volt mint javadocot írni, amit majom módjára elvállaltam 2 napja, a tegnapra.

2006-01-23
2006-01-19
Alig telt el két nap az európai keresőről írt véleményem megjelenése óta, és itt a hír miszerint a google adatbázisára fáj a fed foga.
Namost képzeljük el ugyanezt az EUban. Két napon belül a cég is megszűnne, ha azt merné mondani, hogy nem, ahogy a google tette.
Namost képzeljük el ugyanezt az EUban. Két napon belül a cég is megszűnne, ha azt merné mondani, hogy nem, ahogy a google tette.
2006-01-18
Hackers blackmail milliondollar site
Elérhetetlenné vált Alex Tew méltán elhíresült millió dolláros hómpédzse. Miután a pénzkövetelésüknek nem tett eleget, az orosznak hitt támadók ddos támadást indítottak az oldal ellen. Adta hírül az FT.
Részletek: Continue to the full article -->
Részletek: Continue to the full article -->
2006-01-17
európai kereső
Olvasom, hogy a japánok után az eu is (pontosabban a franciák, kik mások, akiket szolgalelküen követnek a németek is) saját keresőt akar készíteni, az amerikai hegemónia ellen, mert szerintük a google, yahoo és msn search kultúrálisan elnyomja őket. Nos már az is teljesen nonszensz hogy kultúra, onnan kezdve hogy ezek a keresők és nem kultúraközvetítők. Kíváncsi vagy valamire, beírsz pár kulcsszavat aztán voilá örülsz neki. Ha nem érted az angolt, akkor ott a lokalizált kereső, sőt eddigis ez volt a default, nem értem mire megy a rinya. Vagyis értem én, de annak semmi köze sem a kultúrához, sem a kereséshez, sőt a businesshez sem, ahogy azt a világ sok részén értik. Kell egy olyan kereső, amit kézben lehet tartani (vö. cenzúra), amit agyon lehet szabályozni (vö. európai bizottság) és egy faroknövelő olyan inkompetens politikusoknak mint chirac vagy a többi majom.
Én azt sem értem hogy az origó vizsláját miért használja bárki is, sőt, egyáltalán minden lokalizált keresőt. Ha keresel valamit, akkor mi a fontos, hogy megtudj róla mindent, vagy hogy csak egy (akár cenzúrázott) részletet róla? Naugye.
Ha nem vettétek volna észre a googleben is van egy radio button, hogyaszongya: csak magyar oldalakon keress, vagy advancedebbek számára a
Hagyjátok önmagában penészedni az ilyen eszetlen, eleve bukásra itélt keresőket, és használjátok azt, ami: gyors, jól keres, és naprakész. Ezeknek a kritériumoknak a bevezetőben említett 3 kereső többé-kevésbé (inkább többé) eleget tesz. Vajon az eu-s is meg fog felelni?
(nem)
Én azt sem értem hogy az origó vizsláját miért használja bárki is, sőt, egyáltalán minden lokalizált keresőt. Ha keresel valamit, akkor mi a fontos, hogy megtudj róla mindent, vagy hogy csak egy (akár cenzúrázott) részletet róla? Naugye.
Ha nem vettétek volna észre a googleben is van egy radio button, hogyaszongya: csak magyar oldalakon keress, vagy advancedebbek számára a
site:hu, amit tovább lehet szűkíteni site:enen.hu.Hagyjátok önmagában penészedni az ilyen eszetlen, eleve bukásra itélt keresőket, és használjátok azt, ami: gyors, jól keres, és naprakész. Ezeknek a kritériumoknak a bevezetőben említett 3 kereső többé-kevésbé (inkább többé) eleget tesz. Vajon az eu-s is meg fog felelni?
(nem)
2006-01-16
2006-01-10
Subscribe to:
Comments (Atom)