Most következzen valami más :)))
Étterem és kávézóajánló rovatot fogok indítani, ami, hasonlóan az eddigiekhez, szintén rendszertelenül fog jelentkezni, és most következzen az első adás....
de előtte filmajánló: Bergmanról van szó, akinek ráakadtam és újra elvesztettem egy filmjét, amit anno láttam a Dunán, akkor fogalmam sem volt, hogy ki rendezte, egyáltalán milyen film (ugye, jó -azaz rossz- magyar szokás szerint szinkronizálva volt), ugyanis lemaradtam, az elejéről. Rátaláltam a film krónikájában, amit elég sokat lapoztam a hétvégén és arra jutottam, hogy fogok egy visszatekintőt készíteni, minden post egy év és ott kommentálom egy pár sorban a jelentősebb filmeket, sajnos a könyv nincs kézügyben, sőt, így egyelőre nem lesz. Visszatérve Bregmanra, a porton keresgéltem a filmjei után, de nem találtam azt, helyette ráakadtam egy másik kedvencemre, róla is nemrég tudom, hogy ő követte el, a A hetedik pecsétről van szó, nagyon ajánlom. És itt van egy másik is, ami az imdb szerint érdekes, sajnos ott is csak olvasói bemutató volt, ami igen-igen jókat ír róla: Közel az élethez.
Az étterem ajánló első állomása a Ráday Drive névre hallgató étterem, a Ráday utca első harmadán van, közel a Kálvin térhez és már kivülről is elegáns hely kinézetét kelti. Mi az utcán települtünk le, tekintettel a még elviselhető hőmérsékletre és az utcán flangáló fiatal nőkre. Azaz, én szívesebben ültem volna benn, ugyanis egyik oldalról a bámész járókelők nézegetik ki a falatot a szádból, a másikon pedig unatkozó ifjak bömböltetik a zenét a hatalmas, de araszoló járgányaikból. A pincérek látszólag megszokták az utcán való átkelést: két-három tányérral is zergeként ugrálnak az autók között. Az étlap igényes hatást kelt, nagyobb adag puritanizmussal ötvözve. Az felhozatal átlagosnak mondható, egy-két lávakövön sült különlegességet kivéve, minden átlagos vendéglőben megkaphatjuk az ételek nagyrészét. A pincér nem túl kedves, szinte únottan veszi fel rendeléseinket, majd az italok kihozásakor átnyúl az asztal fölött, mintha csak otthon lenne. Hmmm. Az ételeket kis késést leszámítva egyszerre hozzák ki, azonban egyesek már kihozáskor langyosak. Az adagok nem túl nagyok és az ellúziót még erősíti a túlméretezett tányér, aminek közepéről riadtan tekinget a kövön sült bélszín és a pár darab "házi' sültkrumpli. A bélszínhez egy kenyérgaluska (potato dumpling, ha Prágában jártunkban feltétlenül ki kell próbálni az eredetit is) is dukál. A helyre jellemző, hogy rendeléskor a pincér nem kérdi meg, hogy mennyire átsülve kérem a bélszínt, így rendesen átsütve kapom meg, amiben nem is csalódtam, amolyan magyaros módon. Desszertként vaníliapudinggal és gyümölcsökkel töltött palacsintát rendelek, kissé sokat kell rá várni, közben a pincér jön-megy, egyszer még az étkekről is érdeklődik, azonban nem túl figyelmes, néha utána kell kiabálni, annak ellenére, hogy az asztalunktól távozott... A palacsinta jó volt és még forró, ami kárpótol a hosszas várakozásért.
Az árai ellenére (az ételek 2000 fölött kezdődnek), ez is olyan többfogásos ebéd elfogyasztására berendezett vendéglő, ha éhesek vagyunk tanácsos levest is, desszertet is kérnünk a főétel mellé, ellenkező esetben talán csak a főétel is megteszi. Összességében a főétel, desszert és pohár sör ~ 3 ezer.
Hely és felszolgálás*: 7 (hét)
Ételek: (minőség, választék, kinézet, ár): 8 (nyolc)
Összesen: 7.50 (hét és 5/10)
______________________________________________
*: Összesen 10 pont adható, 1 a legkisebb, 10 a legmagasabb osztályzat.