És szeretném megragadni az alkalmat, hogy elismerésemet, bámulatomat fejezzem ki annak a harminc év körüli, körszakállas, száznyolcvan centiméter magas férfinak, aki leöntötte a Szabadság téri emlékművet fáradt olajjal. Jó munkát végzett, csak így tovébb, szívesen segítettem volna neki, ha tudtam volna az akciójáról.
Hajtsunk fejet előtte, hisz korunk hősei nem a gyufaláng-eletü médiagecik, hanem az ilyen névtelen hősök, bármit is mondanak "hozzáértők". Hajstunk fejet előtte és emeljük pajzsunkra, mert ez nem egyszerü közterület-rombolás, amit az a sok névtelen senki visz végbe, akik összemocskolják a falakat, széttörik a padokat, felgyújtják a kukákat, szétvágják a buszok és vonatok üléshuzatát...
Mert milyen emlélmü is az? Emléket állít a hősi szovjeteknek, akik felszabadítottak. Valószínűleg a szoborállító anyját, mert engem biztosan nem. És apámat sem. És az apám apját sem. És amúgy senkit a családból. Cserébe sokakat elvittek. Válogatás nélkül. Építeni a szovjetuniót és a szocializmust, I suppose, mert senki sem tért vissza. Biztosan még mindig építik. Szóval beözönlöttek a szovjet hordák és végigrabolták a vidéket egész Berlinig /methogy katonák nemigen maradtak, azokkal már elbánt a wehrmacht/. Majd ittmaradtak a '90-es évekig. Szóval ezek a felszabadítók. Javaslom állítsatok műemléket a felszabadító tatároknak, románoknak, törököknek, ja hogy nekik már van, szlávoknak, osztrákoknak, meg mindenkinek, ti szolgalelkü, patkány népség, ti posztindusztriális fővárosi aljanép.
Döntsétek le az obeliszket! Legyetek végre szabadok: először a lelketekben, majd a valóságban is. Fordítva nem megy. Fordítva jóllakott patkányok lesztek. Emberek soha.