Furák az emberek. Nem tudom mit is írjak ide, végülis ez nem az a téma, amiről az ember, jelen esetben én, írni szokott a blogján főleg olyankor, mikor sejti kb kik olvassák. És az ők talán belátnak egyes dolgok mögé, amik nem feltétlenül idevalók. Főleg, ha egyikről-másikról szó van. Vagy akár több is.
A gyerekkori frusztrációk felnőttkorban csúnya dolgok. A felnőttkoriak ellenben katasztrófálisak. Élni lehet velük. Együttélni is akár. Csak ki más fog együttélni velük? Rajtuk kívül? Talán lesz valaki. Apparently I'm not the chosen one. Nem is akartam the one lenni. Mert vagyok. De nem úgy. Ehhh... mindegy, nem bonyolódom bele.

Addigis olvassatok.

sisu

Végülis nem lesz update, nem lesz több sorozat a Tilos-seriesból, marad egyedi, felszíneket súroló meglátások illetve félrehallások. Hogy melyik milyen, azt döntsétek el. Nem lesz, ugyanis nem kívánok mélyebben belemenni a magyar médiamocsokba meg ami körülötte van, nem kívánok arról értekezni, hogy miért nincs független sajtó és miért hazudik mindenki (majdnem), hogy miért van igazuk egyeseknek, akik véleményt mondanak, és miért nevezem egyes sajtótermékek pártkatonáit egyszerűen csak patkányoknak. Igen, ez a szó nem a legelegánsabb, de mivel pár napja már használtam, legyen ez, ha nem is fedi le teljesen a valóságot.
Egyetlen érvem van a fenti elfordulásom mellett (a téma felőli elfordulásról van szó): kirúgták azt az embert. Egy független laptól. Hehe, melyik az, mutassa már meg valaki. Idézzek onnan? A Könyvből? Mutassatok egy igaz lapot és megbocsájtok a szakmának. Ez inkább plagizálás, de ennek ellenére fennáll az ajánlatom.
És szemünket Amerika felé fordítjuk. És drukkolunk Bushienak. Hogy miért? Mert ők talán megtisztíthatják a világot ettől a mocsoktól. A sikeres kgb propaganda- és marionettfiguráitól. Nem kedvelem őket különösen, de nincs más.
Én nekik drukkolok. részletek nemsokára

És jön nemsokára... :)

Felraktam az Atom feedet. Mostantól fel lehet iratkozni rám. Részletek

És nemsokára következik a Tilos-series következő része: Médiavisszhang, tüntetés és annak visszhangja.

Itt nemigazán szeretek elmélyedni a napi politika mocskában (erre vannak a fórumok, azaz lennének, ha fórumoznék, hehe), azonban a Tilost valamennyire a magaménak érzem, ezért kénytelen vagyok megírni a véleményem arról az esetről.
Felhívom az érzékeny lelküek figyelmét, hogy megtörténhet: elragad a hév és korhatáros kijelentésekre ragadtatom magam, ezért kérek mindenkit, hogy csak kellően nyitott látókör valamint minden irányban kellő távolságtartási képesség és tárgyilagosság birtokában olvassák az alábbiakat. Thx.
Amint, bizonyára sokan tudják, a Tilos mindigis a széleket kaparó, a (nem feltétlenül jó) törvények széleit kaparászó illetve velük a határon táncolva dacoló attitűdje a kezdetektől létformája volt. Ez is vonzotta a hallgatósága nagy részét, hisz tudjuk: a törvények nem értünk vannak, hanem azt valamely nagyobb, társadalmi léptékü cél vagy szükség váltotta ki, nemegyszer az őt meghozó, beiktató, megszavazó csoport önös érdekei szerint elcsavarva a szükségesből, a számukra hasznosba. Ebben a vitában (azaz, mi is a Tilos: egy renitens adó vagy egy "szabadságharcos"?) a kiinduló nézőpont okoz nagyarányú eltéréseket a következtetés levonásakor, mármint: a "hagyományos" (ez leginkább a konzervatív szemlélet sajátja, de nemcsak!): a törvény jó, és minden megsértője bűnt követ el, mindenki, aki a határait feszegeti, szabálysértést, ami ellen azonnal és elrettentő módon intézkedni kell. A másik szemlélet (és ezért is beszélnek kétfele a "szemben álló" felek!): a törvény nem feltétlenül jó illetve rossz, hanem van és minden esetben meg kell néznünk: helyes-e? És, amennyiben nem az, változtatni kell rajta, lehetőleg ráébresztve a társadalom valamely szeletét, hogy szükség van erre. A ráébresztés egyik módja a Tilos által is alkalmazott obstruálás. Amíg a Tilost amolyan langyos érdektelenség övezte a politikai szféra irányából, szépen el is lehetett ezzel játszani: feszegetjük a határainkat, és ha az orrunkra koppintanak, kissé visszafogunk vagy más irányba kezdünk el nézelődni. Merthogy. Bizonyos értelemben a polgárpukkasztás is elítélendő dolog, hisz egy társadalmi csoport ellen irányuló üzenetek (és semmi más!) sorozata. Dehát hol tartanánk a prűd, álszent szemlélettel?
Azonban kissé elszaladtak a fejük fölött az események: a kiélezett harcban, ami a politikai oldalakat annyira jellemzi, két tűz közé került a Tilos: egyik oldalon sem kedvelik túlságosan, ezért senki sem fog a segítségére sietni, hacsak nem a másik fél bosszantása a célja. A legrosszabb az lehet, ha a jelen esetben a bal a szárnyai alá venné: ekkor nem jósolok hosszú életet neki, mehet vissza a kábelre és a netre, az éter talán örökre elveszik számára. Ugyanis, ha a védelemért cserébe nem úgy táncol, ahogy fütyülnek neki majd, ha szívességet kérnek tőle (és fognak, senkinek se legyen illúziója), akkor a bal, minden ellenkező esetben a jobb, fogja egy jólirányzott médiaegyenessel az éterből kirepíteni. Ennek jelei már látszanak: az ORTT "utolsó figyelmeztetése" egy mentőöv a mindenkori hatalomnak: egyenlő a rádiót éterben tartó szál birtoklásával. Hogy ebből a helyzetből miképpen tud kitáncolni, az nagyon nehéz kérdés, hiszen bárki van hatalmon, kérhet tőle és ha táncol, ha nem, csak végzetes lépésre futja már.
Hogyan is jutottunk ide? Előszöris a két oldal "ifjait" okolhatjuk leginkább: bizonyítási kényszerükben mindennek nekiugranak, hogy egymást túllicitálva a mammut-pártok valamelyikének jóindulatával bírva befolyást szerezzenek a napi politika mocskában. Most éppen a Jobbik volt, aki ugrott, ha a körülményeket nem nézzük (azaz a backgroundot), akkor még jogosnak is nevezhető módon a Karácsony körül elhangzott kijelentésekre. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a rádió kurátorai (igen Paizs, rólad van szó*) ennyire amatőr módon álltak a problémához az utólagos kijelentéseikkel (is). Mostmár megbocsáss, de ekkora hülységet hogy lehetett mondani (a "zsidó fattyú" -zás)? Mert egy műsorban, ahol vita van róla, még csak-csak elmondható, és a környezetből kiragadóknak meg el lehet magyarázni, hogy "van a pohárba' szikvíz?" nem a baszásról szól, mégha egyesek ezt is hallják bele. Egy sajtótájékoztatón ilyet mondani már nagy baki. Egyenesen szamárság, ha éppen azt magyarázzuk: mi nem keresztényellenesek vagyunk, hanem ez egy egyedi eset volt.
Kiirtásról beszélni (ha nem éppen a parlagfű van napirenden), már vagy 60 éve minimum tiszteletlenség, még akkor is, ha a vasárnapi ebéd közben hangzik el, a pörköltzabálás- valamint a TVből előtörő tamponreklám zajait ellensúlyozandó ifjúkori lázadás részeként. Merthogy - állítólag - a toleranciáról szól az egész. És ide hadd idézzem be a Honlap Tegnapjában elhangoztt mondatot, amit a kedves kollégáknak (mármint a rádiósoknak) sem ártana néha újraolvasni: "toleralnunk kell az intoleranciat... szeretnunk kell a fasisztakat is" mondták, miután valaki a jobbszélről "okosakat" mondott. Toleráljuk őket, de egyben mindenki mást is! Persze azért nem árt, ha érezzük az iróniát a kijelentésben! Merthogy, ugye, sokan és sokmindenkit irtogattak a történelem folyamán (hehe - a dobogós hely azonban még mindig egy virusé, s remélem az is marad: pestis), még a keresztények is. Sőt. Dehát utólag elismerték: nem volt helyes. Felhagytak vele. Egyáltalán a mai hívő miért lenne hibás, ha egy elmebeteg sok száz évvel ezelőtt fejébe vette, hogy eltávolítja az "eretnekeket"? Ha ő nem csinálja? Mellesleg a tanítás szerint tisztelni kell a másikat, elfogadni olyannak, amilyen (ha nem sért törvényt :)). Vagyis nem a tanítással volt a baj, hanem a közvetítőkkel. Az értelmezőkkel. Ha elromlik valami, ki kell cserélni, nem eldobni az egészet. Naés azt se felejtsük el, hogy a liberális társadalom, úgy is mind liberális demokrácia a keresztény szellemiségből fejlődött/fejlődhetett ki (lásd Fukuyama)! Hisz ellentétben a keleti vallásokkal, ahol előző életed döntően befolyásolja a mostanit, ergo: nem érdemes (nem lehet) tenni ellene(!), a keresztény vallás (& affiliates) egyenesen az egyenlőséget hirdeti: nem a földön, de rögtön utána. Innen már csak egy kis ugrás volt a földi egyenlősdi, s ezt azért a vallást alázóknak sem ártana megérteni, mindazonáltal, hogy mindenki választhat: miben és miben nem hisz, legyen az vallás, ideológia vagy józan ész (hehehe). Arról nem is beszélve, hogy a "nagy" baloldali ideológia is a társadalom egy részének a szemében lejáratott keresztény ideológia reciklálása, a kor szelleméhez híven, materialista szósszal nyakonöntve.
És ha már ilyen jól kiosztottunk mindenkit, térjünk ki az ORTTre is, erre a pártoktól függő és nekik minden áron tetszelegni akaró sóhivatalra, aki eddigi ténykedése során (és a Tilos-ítélet is hűen bizonyítja ezt) igyekezett mindenkinek jól benyalni, legyen az bárhol az uralkodó politikai palettán. Például a sorozatosan (és hihetetlenül szemtelen módon, és előre megfontolt üzleti érdekből) sorozatosan törvényt sértő kereskedelmi adók rendszeresen megússzák egy ejnye-bejnyével vagy a kereskedelmi jellegükből adódóan nevetséges pénzbüntetésekkel. Ilyen környezetben nincs más választásunk, mikor a határokat tágító Tilosról van szó: egyet kell értenünk a módszerével, mégha ebből nagyritkán szar dolgok sülnek is ki, hisz rossz a törvény, rosszak a végrehajtók, tenni kell ellene. Vive la revolución! Mégha bársonyos is a lelkem ;)
__________________________
*: Remélem nem zavar, hogy ismeretlenül tegezlek.

Énekeljük együtt:
I was five and he was six
We rode on horses made of sticks
He wore black and I wore white
He would always win the fight

Bang bang, he shot me down
Bang bang, I hit the ground
Bang bang, that awful sound
Bang bang, my baby shot me down.

Seasons came and changed the time
When I grew up, I called him mine
He would always laugh and say
"Remember when we used to play?"

Bang bang, I shot you down
Bang bang, you hit the ground
Bang bang, that awful sound
Bang bang, I used to shoot you down.

Music played, and people sang
Just for me, the church bells rang.

Now he's gone, I don't know why
And till this day, sometimes I cry
He didn't even say goodbye
He didn't take the time to lie.

Bang bang, he shot me down
Bang bang, I hit the ground
Bang bang, that awful sound
Bang bang, my baby shot me down...

source

Ó, itt egy normális ember (tényleg!!). Zsidó Ferenc glosszája a hétvégi Krónikában (ugye ez nem számít lopásnak, ha bemásolom ide?):
Nem élhetek tévé nélkül?
A minap egyik kollégám megdöbbenve vette tudomásul, hogy nincs tévém, és egyáltalán nem tévézek. S te akkor hogy élsz, ember? kérdezte õszinte megrökönyödéssel. Látszott rajta, a tévét létszükségletnek tartja, fontosságban az élelem, levegõ, szex, szellemi táplálékok mellé helyezi. Esetleg ezekkel azonosítja? Ergo, a tévé egyszerre jelent élelmet, levegõt, szexet, szellemi táplálékot? (És persze, a felsorolásból ezernyi dolgot kihagytam, a televíziók istenanyjától mélyen elpirulva kérem a bocsánatot).
Igen, most túloztam, mert hát miért ne. De tévém valóban nincs – és ezt nem azért hangsúlyozom, hogy valaki, egy érzõ lélek megszánjon, s adjon egyet nekem. Nem kell. Már nem. Mert régen volt egy. Még egyetemi hallgató koromban. Egyszer ugyanis megláttam a szemétdombon egy kidobott tévédobozt, képernyõ, lényeg nélkül. Nos, megtanakodtam magammal, aztán megfogtam, bevittem a szobámba, s feltettem a szekrény tetejére. Attól kezdve minden este kilenctõl kilenc húszig tévét néztem: bámultam a fekete dobozt, mélyen, beleéléssel. És mivel csoportosan tévézni is jobb, meghívtam egy-két kollégámat is. Elõször értetlenül néztek, csalást emlegettek, aztán vették a lapot. Néztük hát, csöndben, áhítatosan a fekete dobozt. És jól éreztük magunkat. Ha ilyenkor benyitott hozzánk valaki, persze hülyének nézett, de ez nem számított. Sõt, ez volt a lényeg. Úgy nem lenni hülyének, hogy más annak gondol… A „mûsoridõ” lejárta után összenéztünk, s hangos nevetésben törtünk ki. Mint aki érti a dolgot, mint aki eszeveszetten jól szórakozik. Eme fricskás, hetyke polgárpukkasztásra visszagondolva mára csak nevetni tudok. Megmutattuk a világnak, mi az irónia! (Aztán rajtunk csattant). Ennek ellenére az egész dolog sommájaként csak annyit mondhatok: egy ilyen fekete dobozt most is befogadnék a lakásomba. És olykor bámulnám is. Ha valakinek még kedve támadna betársulni mellém, jöhetne nyugodtan!

Update: majd leírom, hogy nekem mi jut eszembe a '80-as évekről, csak most ugye a pdf...

[még csak ez az egy, s aztán már tényleg nekikezdek...]
Felvettem a Kill Bill vol. 1 soundtrackjét, és annak ellenére, hogy nem vagyok retro-rajongó, sőt, meg kell mondanom, csúcs az album. Kedvencem a Nancy Sinatra: Bang, Bang (My Baby Shot Me Down) és a Zamfir: The Lonely Shepherd. A Zamfir, nagyon gyanítom, egy román valaki, bizonyos Gheorghe Zamfir, aki érdekes módon átbújt a vasfüggönyön a pánsíp-alapú zenéjével, hisz valahogy bekrült Tarantino gyűjteményébe. Nagyon tetszik, habár vannak halvány emlékeim arról, hogy nem is szerettem, sőt kifejezettem utáltam gyerekkoromban, ha néha látni lehetett a TVben. Bizonyára csak azért, mert mindent utálni kellett, amit a pártállam a nép "okítására" műsorra tűzött, mint: klasszikus zene, a kondukátor & neje látogatásai és beszédei, az x éves jövőbeni-, valamint a 200+% -osan teljesített tervek, a buta hazai (inclusive ifjúsági) filmek, a műnépzene a sok ripaccsal, amint önelégülten mosolyognak és kornyikálnak...
BTW, Vágó kapja be a "csodaszép" '80-as éveivel, lehet az idő megszépít mindent, de akkor vonuljon el egy öregotthonba dícsérni a múltat, és ne ossza az igét (prsze, nem nézem a műsort, és csak onnnan tudtam, hogy ő, mert az ünnepek között egy-kétszer belnéztem a milliomosba, ahol egyszer említette).

Még csütörtökön küldte át Sl azt az anyagot, amit el kellett volna olvasnom, és amit meg kellett volna beszélnünk és ami alapján már a múlt hét végén, de legkésőbb ma, át kellett volna vennem tőle a nekem szánt munkát. Ehelyett majdnem sehogy sem állok, és kedvem sincs haladni. Hogy mennyire nem állok sehogy:
- 45 oldalas pdf: átfutva 23 oldal;
- 25 oldalas ppt: eddig 0
- 6 db, közepes méretü email: eddig 0.
Kétségbe vagyok esve.
Inkább írnék mindenfélét, csak ezt ne kelljen. Jajj, jajj.

este

A tegnap még egy szusszanásnyi időm sem volt, ugyanis maratoni meetingeim voltak, azaz egy darab, de az reggeltől három utánig, a másik meg kevéssel utána kezdődött ötig. Az előbbi két postot is egy unalmasabb percben a telefonomról írtam, amolyan emlékeztetőül, hogy mit akarok megírni. Ugyanis sok-sok dolog lemarad, mert éppen nincs időm rá vagy mire lenne, arra rég elfelejtem a lényeget :(

Még mindig nem jelentkezett az okt-i lottó ötös nyertese. Tudjátok az az 5mlrd-os. A csúcstartó. Legalábbis eddig. Hogyha hiszünk az összeesküvés-elméleteseknek, akkor nem is volt nyertes, csupán az állam kapott egy kis plussz pénzt hűlyeségadó címén egyszeri befizetéssel az ország plogáraitól. Ha nem hiszünk előbbieknek, akkor meglehet, a szerencsés nyertes örömében a boldogabb vadászmezőkre távozott és a szelvény eltünt. Az is lehet, hogy nem tud róla. Vett egy szelvényt, eltette, nem nézte meg. Aztán kidobta, nem találta meg senki. Az is lehet, hogy tudott róla, hogy ő, csak elvesztette. Nem találták meg. Pufff. Szerintetek? Szar ügy, mindenképpen.

Hehe... a szabadság téri szovjet emlékművet újra lealázták. Bravó, csak így tovább! Ezennel az e havi anarhizmus díjunkat kiutaljuk Mr. Ismeretlennek, aki (újra?) bemutatott a szovjetnek. A nagykövet valamit mammogott, hogy így meg úgy a hősök emléke meg a nemzetközi megítélés, de ez ne érdekeljen senkit. Merthogy. Nem felszabadítók, hanem megszállók. Nem hősok, hanem mészárszékre kizavart szerencsétlenek (nagy arányban címzetes gazemberek). Nem adták a vérüket, hanem a mienket vették. Meg a javainkat. Már amit még meghagytak a németek. Szóval a szabadságról csak ne jusson eszébe senkinek a "dícsőséges" szovjet hadsereg. Másról sem. Hogy is hívták azt a marsallt? Most nem ugrik be. Ő a kedvencem... Ő mondta (és ami szomorú, csinálta is, rendszeresen), hogy ha egy aknamezőt úgy aknamentesítenek, hogy átkergetik rajta valamelyik szerencsétlen gyalogsági századot, az nem jár nagyobb veszteségekkel, mint egy roham erős géppuskatűzben. Kedves ember, nemde. Közben eszembe jutott, Zsukov volt a lelkem. No most akkor gondolkodjunk azon, hogy mit is csinálhattak a megszállottakkal, ha a saját embereivel ezt volt képes tenni? És ezek a hősök?!
Ünnepeljenek otthon. Ott van Szibéria, ott lehet menetelni és megemlékezni, valamint obeliszkeket felállítani. Van hely. Nem zavar senkit. Ne itt ünnepeljenek. Sem a neonácik, a vár védőire emlékezvén, sem a szovjetek, a támadókra. Köszönjük, kaptunk mindkettőből és nem kell több.
Itt még volt egy bejegyzés Bushieról és a háborújáról, de erre most nincs időm. Majd legközelebb. És az étterem és kávéház ajánló is jön, nemsokára.

Az éjjel hihetetlenül szarul aludtam. Voltam a gymben és ahhoz képest, hogy már lassan két (vagy három?) hete rendszeresen járok, nagyon megviselt. Korán lefeküdtem, egyrészt mert Acsé valami megmagyarázhatatlan szokás miat össze-vissza alszik, vagyis korán lefekszik, aztán az éjszaka egy részét átolvassa vagy számítógépezi, majd újra lefekszik és még előttem felkel. Ezért fáradt és kialvatlan. A tegnap is hasonló okok miatt korán elaludt miközben én feliratos Seinfeldet néztem, majd úgy döntöttem, alszom én is. Nagyon zavaros és nyugtalan alvás-álmodás után felébredtem, azt hittem már reggel van, pedig csak 1/2 2 volt. Acsé kicsavart-összegömbölyödött pózban keresztben aludt, a takaró alatt meleg volt, nélküle hideg, szomjas voltam, wc-re kellett mennem és mindenütt viszkettem. Egy ideig próbáltam visszaaludni, pszihés okokra hivatkozva (nem is viszketek, nem is vagyok szomjas, ...), de nem ment. Mikor sípolást is kezdtem hallani, felkeltem. Vakaróztam, wcztem, ittam, felvettem valamit. Elmúltak a bajaim. Visszafeküdtem. Újra sípolás. Felkeltem és elkezdtem C3Q-zni. Ezúttal nem erőltetve a szerencsét, meggyőzvén magam, hogy úgy élvezetesebb, ha a véletlen dolgok nem mindig az én javamra dőlnek el. Ezt a goody hut/csata előtt mentünk, csináljuk, aztán ha nem úgy jött össze, ahogy szeretnénk, visszatöltés, újrapróbálkozás addig, amíg bejön, módszert ESz fejlesztette ki, még a Civ I idején, és valahogyan én is hozzászoktam (nopersze a preserve random seedet ki kell kapcsolni a kezdéskor). Az elején létfontosságu, hiszen ha minden goody hut tudományt vagy settlert ad, behozhatatlan előnyre tehetünk szert a tudományos fejlődés terén => wondereknél majdnem biztosra mehetünk, katonai fölény biztosított a technikai fölény miatt. Ha meg az i.e.-i időkben lenyomjuk a környező civeket, lehetőleg megszerezve a kontinens/sziget egészét, vagy túlnyomó részét, a későbbi fejlődés biztosított, hisz csak pár védőegységre van szükségünk meg egy gyorsan bevethető ellentámadó seregre => többet költehtünk tudomány fejlesztésre, nem kell monarchyra váltani republicból még az ókor végén, hanem megvárhatjuk a democracyt a középkor végén, amivel akár a játék végéig is kihúzhatjuk, ha békések vagyunk, ellenkező esetben az ipari korig, mikoris fasizmus, ha nagyon elmaradott az infrastruktúránk és veszélyben érezzük magunkat más, fejlett civek közelsége miatt, vagy kommunizmus ha túlontúl nagy a birodalmunk és a városaink nagy része nem termel semmit. Kormányváltást azonban csak nagyon indokolt esetben érdemes csinálni, ugyanis, ha nem vagyunk religious civvel, akkor nagy hátrány az a néhány kör, ami az átálláshoz kell. Nem beszélve a fasizmussal járó lakosságfogyatkozásról... Szóval a kimentem-próbálkozom-újratöltöm játék nélkül próbálkoztam és a nagyszámú felderítő egységnek köszönhetően kaptam pár tudományt, amikkel újabbakat sikerült szereznem, hisz a többiek még nem tudtak egymásról, és ezt sikerült kihasználni. Aztán upgradeltem pár warriort swordsmanre és lerohantam a karthágóiakat. Merthogy négyen vagyunk a szigeten: rómaiak, bizánc, karthágó és én, az egyiptomi. Karthágó a legkisebb, de sok tudományt tőlük vettem meg, mert ők nem azt a vonalat követték, amit én, így sok volt a nemközös, lehetett csereberélni. Aztán mégiscsak a kimentem-visszatöltömhöz kellett folyamodnom a fővárosuk elfoglalásakor, mert a 4 swordsman /3 attack/ (1 veteran, 3 regular) nem tudta elsőre lenyomni a 3 regular numidian mercenaryt /3 defense/ + 1 regular archert. Aztán már négy is elmúlt és kezdtem álmos lenni... aludtam is valamit 8-ig, mikor Joey kiugrasztott az ágyból: a reptérről hívott, hogy milyen vodkát hozzon... Álmos vagyok, de valaki nagyon szeret ott fenn... Vagy itt úgy mennek a dolgok, mint a viccben: Medve, kihúznál a listáról? Persze.
A reggel rövid fejszámolás után teljesen biztos voltam, hogy ha ma 20., akkor teljesen lehetetlen, hogy febr. 1. vasárnapra essen. Ekkor következett egy kis magamban lejátszott szerpjáték, hogy hogyan fogom áttetetni a lakásátvevést más napra vagy időpontra. Az fel sem merült, hogy nem számolok jól. Hogy már egyszer kiszámoltam és akkor volt. Hogy megnéztem a naptárban is, pár napja. És akkor még csak tíz óra volt...

Kedves olvasók, most filmajánlónk következik, előtte azonban kiállítás-ajánló: A Ludwigban kortárs japán kiállítást tekinthetünk meg, nagyon jó, kiemelten ajánlom a Pinmen című 39 perces animált összeállítást, amiben a minimálgrafika alkalmazásával is hihetetlen mértékben átjönnek az érzések, gesztusok (rövid háttérinfó: ezek a pin-menek különböző szerkezetekben/helyeken helyettesítik az anyagot/alkatrészt, miközben nem értik a helyzetet, a szerepüket, de szenvednek...). Kedvencem az italautomatás.
Ezúttal egy '94-es Alan Parker filemt ajánlok: Promenád a gyönyörbe(The Road to Wellville), egy fergeteges szatírát, a századelőre áttett amerikai társadalom egészségmániás-feminista-vegetáriánus-mosolygós képmutatósdját állítva pellengére, olyan nagy nevekkel a főbb szerepekben, mint Anthony Hopkins, Bridget Fonda és John Cusack. Miközben egy házaspár a jobb útra való áttérés és kapcsolatuk megmentése érdekében Dr. Kellogg szanatóriumába utazik, egy becsvágyó fiatal a szanatóriumhoz közeli vérosban lévő üzlettársához utazik, megnézni hogyan is halad a közös élelmiszergyáruk, amit a nagynéni pénzéből kukoricapehely gyártására akarnak berendezni. A szanatórium nem egy kellemes hely, legalábbis a férj számára és legalábbis addig, amíg nem sikerül kicsit kiismernie magát ebben, a külvilágot oly tökéletesen kopírozó mikrókörnyezetben, amikoris kellemes dolgok várnak rá... Közben a feltörekvő ifjú megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy a társa ezeddig semmit sem csinált a pénz elköltésén kívül. Hogy valahogy a nagynéni közelgő látogatását megússzák, apportálják a cégbe Dr. Kellogg "feketebárány" fogadott fiát és (amint később kiderül) tehénpásztorát, azonban mégsem sikerül az igazi áttörést elérni. Azaz semmilyet sem, hiszen a "terméket" még a disznók sem hajlandók megenni, lenullázva az addigi fáradozásaikat. Dehát a nagynéni látogatása közeledik, tenni kell valamit... Közben az elkínzott férj ideiglenesen elmenekül véres hamburgert enni és sört inni... És a történet még csak itt kezd felpörögni.
Figyelemreméltóak a szanatórium kezelései is: a szexmentes életvitel, a nevetőgyakorlatok, a mindenféle külső és belső megtisztulásra hivatott kezelések, valamint a fősodortól részleteiben eltérő vegetáriánus-feminista-szexpárti irányzatok (the german way), amit egy "szakértő" páciens(?) terjeszt el (leginkább) a női páciensek között... de nemcsak. A vágás néhol egyszerűen csodás. Jó film, nézzétek meg.

Két űrhajós áll a Holdon. Nézik a Földet, majd egymásra néznek, majd az űrhajóra, újra a Földre, az űrhajóra, és újra egymásra.
- Ne nézz rám így bazdmeg, nem én zártam be a kulcsot.

Még az olyan emészthetőnek szánt, ráadásul hollywoodi alkotások is, mint Tarantino Kill Billje, alkalmasak a bemutató alapján moziba tévedt néző nyugodt kólaszürcsölésben és popkorn-zörgetésben való megzavarására. A szexualitás és erőszak natúr vagy eltúlzott formában való tálalása egyelőre sok, álszent prűdséghez szokott európai és elsősorban amerikai gyomrát fekszi meg.
A HWSW cikke Japánról.

Kedves olvasók! Pletyka rovatunk következik (úgy is, mint kis színesek):
- még mindig nem döntöttem el, hogy milyen dvd-írót vegyek, és a döntés tovább halasztódik annak a fényében, hogy nemsokára jönnek a kétrétegű írók;
- a japánok megint kitaláltak valamit: jön az álomgép;
- a Havas nevű újságíró-szerü patkány még mindig a 7i7-ben nyalja az alamizsnát osztogató kezeket;
- a hálapénz fasza. Mármint annak, aki kapja;
- Bushie a Holdra tart. Nameg a Marsra. Kommentár;
- amíg a képviselők egyre többet keresnek, addig nincs pénz a Szépművészeti felújítására. Shame.

This summary is not available. Please click here to view the post.

Nézem a Marsról készült képeket... Szar hely lehet: -60 és -20 fok között ingadozik a hőmérséklet és egy kietlen sivatag az egész. Miért akarna ember odamenni? /jó-jó tudomány, haladás, miegyéb, de akkor is.../

No lám, ki van itt?

Ma reggel kénytelen voltam egy nagyot kerülni, mert a "magas állami tisztséget" betöltő vendégek jöttek a gyárba és ezért le is zárták az egyik épületet. Természetesen azt, amelyiken keresztül szoktam járni...
Most komolyan mitől félnek? Hogy valaki megdobja a telefonjával őket??
Szívesebben vettem volna, ha a dolgozók tömött sorfala áll a vörös szőnyeg két oldalán, akik folyamatosan éljeneznek és közben népviseletbe öltözött kislányok hada adja át a hatalmas virágcsokrokat... Bizonyára ők is jobban érezték volna magukat... egy kis nosztalgia, ugyebár...
hehehe

Ki akarják rúgni az emeletünk takkerét. Komolyan mondom, legszívesebben picsánrúgnám a cégvezetőjüket, mert ő éppen nagyon rendes és kedves, ellentétben a többi emeleten leledzőkkel, akik maradnak, és továbbra is pofátlanul fogják lenyúlni a dolgokat a konyhából és a storageból. Persze innen is, hisz bejárhatnak az emeletre... Mindenki (már akiben van egy kis empátia - Joey nem tartozik ide) sajnálja, dehát nemnagyon tudunk ellene tenni semmit. Valszínűleg kapunk egy hűlyepicsát helyette. Már előre féltem a bögréimet.

Éljen az amazon... decemberben megleptem magam egy EOS 300D-vel, és egy C3Q-val, az itteni ár 67%-ért(!!). Így már rendszeresíteni fogom a fotóblog elemeget a lapon, ki tudja talán a jövőben még egy különálló oldallá is kinőheti magát...
Természetesen ehhez Pco barátom segítsége is kellett, hisz ő hozta el az Államokból.

Yep. A tegnap a Dogvilleről akartam írni meg folytatni az étterem és kávéház ajánlómat, utóbbit nem ígérem meg, de mivel előbbiről már régebben akarok írni, jöjjön hát:
A Dogville Lars mester legújabb opusa, olyan old-schoolos mellbevágó performance, ami sokkal inkább kísérleti színház kamaraelőadása, mintsem mozifilm. A hosszú (~3 óra) film során egy percig sem éreztem, hogy most kissé laposodik a film, amit oly gyakran szoktam, még az eseménydús Kill Bill esetében is(!), a mesterien adagolt feszültség végig fenn tudta tartani a figyelmem, sőt a végé fele, már teljesen magába szippantott a történet. A kísérleti jelző a szín miatt illeti meg a filmet, hiszen rendezőnk úgy tudta hitelessé tenni a filmet, hogy közben a szereplők minimáldíszletek között mozogtak, imitálva a képzeletünkben nagyon hamar megjelenő díszlet adta környezetet, korlátokat. A helyszín egy pár házas hegyi falu az harmincas évek Amerikájában, de lehetne bárhol a világon, a történet mondanivalója túlságosan is univerzális ahhoz, hogy egy országra korlátozzuk érvényességét, a helyszínválasztásnak szerintem egyetlen üzenete volt: igen, még ott is megtörténhet. Ne essünk a belemagyarázók csapdájába, ez nem Amerika-ellenes film. A falu egy -akár- űrben lebegő színpadon foglal helyet és nem is megyünk el sehová. A történet időn és helyszínen kívüliségére utal a szín mögötti "légüres" tér is: nincs mögötte semmi, véget ér a mikrovilág, már csak a szimulált (jajj, ha csak szimulált lenne és nem a véres valóság) világ, azon túl már csak a végtelen semmi, azon innen meg a rideg mindennapok, ki melyiket választaná? Nem véletlen a valóságshow-szerű elszigetelt közösség és az abba becsobbanó csodaszép outsider, a segítségre szoruló Grace. Ez lenne Lars mester válasza a bigbrother-showkra? Könnyen elképzelhető, hisz egy egymásra utalt és rejtett feszültségekkel teli, ugyanakkor velejéig romlott, érzelmileg kiüresedett és kegyetlen közösség ölébe pottyant egy új szereplőt, ami katalizátorként megbontja az addig meglévő egyensúlyt. Vagy csak sietteti a folyamatot? És ezzel meg is van a perpetum mobile: az eddig nyugalomban lévő rendszer megrándul és járni kezd, felpörög, az önmaga pusztulását siettetve. Valóság kellett? Show kellett? Szex, erőszak, ocsmányság? Hát itt van. És minden olyan olajozott, magától forgó, szinte már közhelyszerűen magától értetődő, természetesen történő, hogy nem is maradnak alternatíváink utána, nem érezzük, hogy lenne más út is a felvázolton kívűl is. Mintha egy ősmondát hallanánk újra, amit még nem ismerünk, de bennünk van és érezzük: ez csak így történhetett volna, más út nincs. Nem lehet.
Az old schoolos hatást nem csak az időpont, járművek, hanem a történet kis színekre való bontása, valamint az ezeket felvezető narráció, az ifjúsági regényekben megjelenő rövid fejezetösszefoglalás, ami még jobban megvilágítja a film összetettségét és jólrendezettségét: a kimerítő bevezető után is minden fordulat az újdonság erejével hat és üt.
Grace, nevével ellentétben az ítélet angyala, nem kegyelmet oszt, hanem kimondja a fájó, de igaz ítéletet is: nincs Noé, nincs bárka, azaz van,de arra csak a falucska kutyája juthat fel, a világnak nincs helye rajta. Amint a cím utólagos boncolgatása sugall: a dognak van helye, a villenek nincs.
Nem egy vidám film, de brilliáns rendezésében, szépen kamerázott jutalomjátékot nézhetünk meg....

A multi-blog szindrómát eddig nem igazán díjaztam, hisz én sem tudom, hogy mikor melyik vagyok a sokan közül, miért kellene tudni ezt követni bárki másnak is? Főleg, mikor ezek is folytonosan változnak és olvadnak össze. Node, ma a gymben megvilágosodtam: lesz egy második blogom, amin angolul fogok írni. Hogy milyen gyakran és mennyit, azt még nem tudom, hisz ezen is nagyon hullámzó a postok nagysága és gyakorisága... We'll see.
Szóval legyen az előző az első és egyetlen közös pont (post) a két blog között, és induljon az ...
e(ng)N

Now, let's talk about art. Art with caps. And how things are going in Hungary (and -I think- in East and less in West as well). As everybody knows, in the late 18th century there was only the "academic" style with well-defined rules about almost everything concerning the "production" of a work of art. So, there was a group, the academicians, who defined what could be considered as art. In opposition of this evolved the "-ism" 's with new concepts, views of the "artistic" way. As these new currents got a very good reception among the public, the representatives of the "academic" style-art were driven back and gradually adopted the new currents among with throwing away the old style. Art flourished for many years... till the communist dictators come to rule the East. There is no much to say about the past 50 years. At least in the eastern side of Europe.
Beginning with the '90's, artist from East are getting familiarized with the new waves of West in past 50 years and started to adopt that in their works. Unfortunately, with the new, unfamiliar, market economy, and large budget cuts, only a few of them could get enough financial support to be present on top-ranking exhibitions and festivals. And they were who later got vital positions in art-financing foundations, govt offices and museums, as -then, and now- well-known artists. So they are deciding now who will get money for its exhibition and who will not. Now they are lords of living and death in the field of art: you're in the gang, you get your activity financed by someone; you're not: you can f.ck yourself. And more embarrassing: anyone from the "group" can stole your ideas and come out with a similar exhibition without any professional or legal consequences. Let's take two examples on that: let's suppose that you're a wanna-be PHD and you're coming forth with a project on something involving art and one of the social sciences. You're showing up with your project at the admission commission, who after long debates rejects your application. It's OK, you will apply at another institute, where finally you're accepted and the project can be started. After a few months (let's say 7-8), you learn about a strange (familiar?) exhibition, where not only the concept is suspiciously similar with yours: the introductory essay but 2-3 unimportant sentences it's yours word by word. After you've questioned some people turns out: the exhibitors are students of the prof, who rejected your application. After you finish the three-years phd, if you come out with an exhibition with your work based on your idea, I'm pretty sure that you will be banned for that. So who's the thief here? You? The well-known prof? The student of the well-known prof? Hmmm...
The second story: imagine that you are a guest student in one of the departments of an art university. And you have some unusual work (more precisely a series of them) and you present a few of them for the others (students and profs) during the introductory courses. The audition is divided about them, but no one has serious counter-argument against. Well, time passes, you finish your studies and you leave the city for a while to return home, but you can't live without and you'll return to study in a second institute. And what happens? You discover a familiar picture in a festival's web site. Definitely it's not yours. But the concept is the same. Surprisingly the same. And surprisingly, turns out that the page is hosted by an art-foundation well tied to a prof of the previous institute and the design was made by some students from that institute. Curious, isn't?
Let's stop story-telling here. I know that there are many similar cases, even worse ones.
And that's how things are evolved: from a rigid, theoretical art through many innovative currents we are at a badly financed art-community, where not originality, but good contacts matters. You're in the gang: you can get financed and you can exhibit. You're not in: you can wake up that even your ideas were "borrowed" by someone. It's sad? Yes. It's tragic? Yes. It's disastrous? No. Can we do something against? Yes. But it's hard. How? Be critic. Look behind the scenes. Read. And do not belive :)
Finally, go and see Monet & co. at Museum of Fine Arts on Heroes' Square. They were original. They are original. More on art soon (I think that will be about exhibitions and in hungarian).

Sorry for my english, I'm not a native speaker.

Néha meglepnek a természet szépségei, amik olyan mikrokörnyezetben is jelen vannak, mint egy csésze kávé. Az első számú észlelés egy asztalon pihenő forró kávé (tejjel): ahogy a kávé hűlt, a nem teljesen elkevert tej fehér vonalai örvénylettek a csésze szélétől a belseje fele. Olyan Mandelbrot-halmaz szerű volt, amint elindultak a "fehér-aramlatok" a széltől befele, majd megcsavarodtak, szétfolytak több irányba és tovább csavarodtak. És folytonos mozgásban volt, nem gyors, de észlelhető sebességgel kavargott, magától. A másikat az előbb érzékeltem, mikor a boxom fele haladtam egy csésze (szintén tejes) kávéval a kezemben és az enyhén hullámzó felületen fantasztikus fényjátékot figyelhettem meg, amint a lámpákról szétszórt fény visszaverődött ezen az állandóan változó felületen.

Izomlázam van. Kellemes inkább, mint zavaró. Holnap újra megyek.

Büszke vagyok magamra. A reggel egy óra alatt összecsaptam egy prezit ma délutánra, így maradt időm blogolni.
Éljen a google!

A Svájci.
Ez régebbi történet, még az őszi utazásomról. Bónuszként megkapjátok a Pco-nak írt levelem kivonatos változatát, a Bukarest-Budapest az utcáról nézvét. De haladjunk sorjában:
A couchette három utasából csak én voltam idevalósi [hehe-hol van az ide?], a kölcsönös mosolyokon kívül nem váltottunk szót, amíg a kalauz nem kezdett jegyeket vizsgálni, ugyanis nagyon hamar kiderült, hogy a brit nőnek nem volt érvényes menetjegye, csak helyjegye. Az ezt követő magyarázkodások és jegynézegetések (volt vagy 3, eu-régiókra érvényes jegye) után a kalauz felajánlott egy másik fülkét, ahol egy szintén nőnemü utas tartózkodott, legyenek ott ők, mi meg a Svájcival maradjunk ahol vagyunk. Persze róla csak később derült ki, hogy ki-mi, mikor a kettőnk által generált csendet megszakította és elkezdtünk beszélgetni. Mint kiderült, svájci német és Törökországot látogatja meg éppen. Foglalkozását tekintve munkanélküli, segélyből él és az utazásokhoz idénymunkákból szerez pénzt. Körbeutazta Ny-Európát, Marokkót és most keletre merészkedik, Prága után rövid benyomás Bp-ről, majd 1 nap Bukarest, utána Török városok. Bp-ről sikerült elsőre "jó" benyomást szereznie: eltévedt a Keleti környékén és senki sem tudott angolul/németül, még halandzsa-szinten sem, hogy útbaigazítsa... Óh, azok a segítőkész pestiek... Elmondta, hogy a város (már nem emlékszem melyik, talán a fő-) közeli erdő szélén laknak egy tisztáson, mindenkinek van lakókocsija, kellemes a levegő és nem zavarja őket senki. A segély arra elegendő, hogy királyul megéljen belőle és a lakókocsi téli fűtésére is jut belőle. Azt mondja, idegesítő az a jólét, amiben a "rendes" emberek élnek. Az a pazarló, dúskáló, tiszta és geometrikus élet, ami nekik jutott osztályrészül cserébe, hogy dolgoznak. Hogy rengeteg fogyasztható élelmiszert lehet "kukázni" a szupermarketektől, amit amúgy eldobnának. Aztán elővette az édességeit, a datolyát, ami ismerős volt számomra illetve a préselt banánt, ami új volt. Állítólag érett banánt préselnek össze cigaretta nagyságú darabokba. Kissé fura íze kellemes volt. Miközben rágcsáltunk, rámutatott, Svájc azért drága ország, hogy ezek kb 3-4 dollárba kerülnek, igaz, ezek bio-élelmiszerek, ezért 2x annyiba kerülnek, mint a nem-biók. Sweet, nem? Egy hajléktalan, akinek a segélyből bio-élelmiszerre futja, miközben hálókocsin utazik -majdnem- a világ másik végére... Nem neveztem volna jólöltözöttnek, de decens cuccokban volt, talán turkálósak. What else? Ő választotta ezt az utat és nem bánta meg. Egyelőre, de miért is tenné? Néha arra gondolok, szívesen cserélnék vele. Nem hiszem, hogy otthon (40e-ért) melegebb lenne, mint a lakókocsiban.
És a levélrészlet:
Nemregiben voltam Bukarestben, ...-nal, akkor o is otthon volt es eltoltottem egy hosszu hetveget naluk. Habar csak a belvarosban jartam es azt lattam, nem volt rossz a vegso hatas, latszik, hogy egy folyamatosan fejlodo varosrol van szo [...]. Az embereken ket dolog latszott, ami hamar szembetunt: a fokozott konzervatizmus (pl. oltozkodesben) es az a nagyvarosiassag vagy viszonylag homogen kornyezet kovetkezteben nem tapasztalhato frusztralt nacionalizmus, amely olyannyira jellemzo az erdelyi -foleg- nagyvarosokra (talan leginkabb Kolozsvarra). Erdelyben jarva az ember lepten-nyomon azt erzi, hogy tuntetoen van tele a varos a "nemzeti" jelkepek tomegevel, a kozteri szobroktol az utcaneveken, templomokon keresztul a kukakig (Kvaron biztosan), minden egy dolgot sugallvan: azt a frusztralt riadalmat, hogy egyszercsak valaki elveszi toluk, azt, amirol meg ok sem tudjak biztosan, hogy az ovek. Persze visszas ez a viszonyulas, mikor egy jel sem mutat ennek meg az elmeleti lehetosegere sem, de valahogy az erdelyi mainstream utcakep vegig errol szol. Ami teljesen pozitiv, pl. Bp-el szembeallitva, a szellos varos, a tagas utcak, nagy terek, valahogy nincs az az erzesed, hogy most fog megharapni az utca. Mig Bp. budos, szuk utcakbol, beszoritott terekbol, az egre ugrani probalo, de csokevenyes epuletekbol all, amiket amugy sem erdemes nezni, mert vagy kutyaszarba lepsz vagy elgazolnak, addig ott max a nehol elofordulo aszfalt-egyenletlensegekre kell ugyelned csupan. Igaz, hogy az epuletek mind egy grandiozus elmebeteg viziojat jelenitik meg, a hatalmas terek meg szeles, egyenes utcak szintugy, de legalabb az ujonnan epult resz egyseges, nem az az utcarol-utcara valtozo nyomornegyed-(poszt)szocreal-eklektikus uvegpalota haromszogben mozog. Bukarestben nincs varoskep. Az uj reszek viszonylag egyformak, egysegesen neoklasszikus magastombhaz-sorok es hozzaillo kozepuletek. De ha a foutrol bemesz egy mellekutcaba, ott mar a 30-as evekbeli boldog idok (nagy)polgari hazai keverednek az igenytelen kinezetu foldszintes maganhazakkal, a szazadelorol ottmaradt neobarokk epuletekkel es a lepusztult, betonelemekbol osszedobott lapostetos kocka-blokkokkal. De LEGALABB nem borit el mindent a kutyaszar, valamint az a budapesties proli-szemet, ami meg a belvarosban is sok helyen megtalalhato.
Voltunk szinhazban, a nemzetiben es egy kocsmaban (az utobbi jobb volt), modern tancvetitesen es eloadason. Belutunk egy par erdekes helyre es setaltunk a parkokban. Sajnalattal kell megjegyeznem, hogy amennyire lattam, nincs tobb bunko, paraszt ember, mint Brassoban, Kolozsvaron [vagy Pesten... -- írom utólag hozzá], sot kevesebb, talan a kulso keruletekben laknak, nem tudom. Valahogy egy lassan fejlodo (de fejlodo) orszag fovarosanak tekintheto. Sajnos ez nem igazan mondhato el az orszag tobbi reszerol. Hogy laknek-e ott? Hat, nem szivesen.

Hoztam cuccot, megyek a gymbe, ui az ünnepi sok jó és az amúgy is kevés mozgással járó életmód meglátszik itt-ott.
Most, hogy a jövő megoldódott, foglalkozzunk egy kicsit a közelmúlttal. [ezt a tegnap elfelejtettem postolni. megteszem most]

A tegnap nem írtam, ugyanis álmos voltam és ihlettelen. Ahogy már jóideje... nem is tudom, miről írhattam volna, nyafogni élőben szeretek/szoktam, más nemigen volt. Node csavarodjunk vissza a tegnaphoz, mikoris reggel megérkeztem a vonattal a Keletibe... nemsokat aludtam, az éjszaka egy része azzal telt el, hogy költöztem egyik ágyról a másikra, illetve az ablakkal harcoltam, valamint a nyakamat sajnáltam, ami kitört az embertelenül magas párnán. Meleg volt. Rohadtul meleg. Ha még nem utaztatok volna vonaton, elmondom, hogy a vonatok kétféle üzemmódban működnek: hideg illetve meleg. A hideg, a nyári és az ismerkedést elősegítő téli üzemmód, mikor a kalauz nem kapcsolja be a fűtést, mert vagy nyár van vagy nem hajlandó rá. Ekkor összebújással lehet a megfagyás ellen védekezni. A meleg, mikor az álló vonat teljesen lehúzott ablakkal is elviselhetetlenül meleg. A mienk ilyen volt. A haldokló útitársam bizonyára eldöntötte, hogy a többieket is magával viszi a sírba, ugyanis két köhögés-krákogás között bőszen réngatta lefele az ablakot, hátha odafagyunk végre az ágyhoz és nem csukjuk vissza többet. A pulóverét a világért nem vetette volna, le, gondolom tartott tőle, hogy megfázik. Nem is csodálom, a +40 celsius valóban életveszélyes. Amíg nem menetirányban voltam, még elviselhető volt a hőmérséklet, azonban valahol megfordították a vonatot és a menetirányban becsapó jeges szél már nem tetszett annyira. Miután feladtam a rövid küzdelmem az befagyott ablakkal, ami semmilyen irányba nem volt hajlandó mozdulni, átköltöztem a szemközti ágyra -szerencsére csak 3-an voltunk 6 ágyra-, és magamra húztam a pokrócot. Vicces volt nézni, hogy miután megálltunk az első állomáson és én fellélegeztem, hogy a Haldokló nem mozdul -tudtam, hogy csak alszik, nem szokott nekem ilyen szerencsém lenni :) -, a másik útitársunk lazán lerántotta az ablakot... De legalább miután eliundultunk kimerészkedtem a fagyos fülkébe a pokrócom alól és fennebb nyomtam az ablakot. Becsukni nem akartam, hátha felébred a haldokló és újra teljesen lehúzza... Mindegy, túléltem. Otthon kellemes fagy fogadott, a 2 hete magára hagyott lakás bosszút állt. Még mindig nem meleg, mikor ma reggel, 11 óra alvás után, 5:30-kor felébredtem, hideg volt. A fürdőben és a konyhában jégcsapok lógtak mindenről. Visszamenekültem a szobába és civeztem majdnem kilencig, majd fogösszeszorítva kiszaladtam a kinti kellemes hóesés-utáni időbe.
Most megyek ebédelni, folyt. köv.

BUÉK
ma álmos vagyok. részletek hamarosan...