Hehe... a szabadság téri szovjet emlékművet újra lealázták. Bravó, csak így tovább! Ezennel az e havi anarhizmus díjunkat kiutaljuk Mr. Ismeretlennek, aki (újra?) bemutatott a szovjetnek. A nagykövet valamit mammogott, hogy így meg úgy a hősök emléke meg a nemzetközi megítélés, de ez ne érdekeljen senkit. Merthogy. Nem felszabadítók, hanem megszállók. Nem hősok, hanem mészárszékre kizavart szerencsétlenek (nagy arányban címzetes gazemberek). Nem adták a vérüket, hanem a mienket vették. Meg a javainkat. Már amit még meghagytak a németek. Szóval a szabadságról csak ne jusson eszébe senkinek a "dícsőséges" szovjet hadsereg. Másról sem. Hogy is hívták azt a marsallt? Most nem ugrik be. Ő a kedvencem... Ő mondta (és ami szomorú, csinálta is, rendszeresen), hogy ha egy aknamezőt úgy aknamentesítenek, hogy átkergetik rajta valamelyik szerencsétlen gyalogsági századot, az nem jár nagyobb veszteségekkel, mint egy roham erős géppuskatűzben. Kedves ember, nemde. Közben eszembe jutott, Zsukov volt a lelkem. No most akkor gondolkodjunk azon, hogy mit is csinálhattak a megszállottakkal, ha a saját embereivel ezt volt képes tenni? És ezek a hősök?!
Ünnepeljenek otthon. Ott van Szibéria, ott lehet menetelni és megemlékezni, valamint obeliszkeket felállítani. Van hely. Nem zavar senkit. Ne itt ünnepeljenek. Sem a neonácik, a vár védőire emlékezvén, sem a szovjetek, a támadókra. Köszönjük, kaptunk mindkettőből és nem kell több.
Itt még volt egy bejegyzés Bushieról és a háborújáról, de erre most nincs időm. Majd legközelebb. És az étterem és kávéház ajánló is jön, nemsokára.