2004-01-26

Itt nemigazán szeretek elmélyedni a napi politika mocskában (erre vannak a fórumok, azaz lennének, ha fórumoznék, hehe), azonban a Tilost valamennyire a magaménak érzem, ezért kénytelen vagyok megírni a véleményem arról az esetről.
Felhívom az érzékeny lelküek figyelmét, hogy megtörténhet: elragad a hév és korhatáros kijelentésekre ragadtatom magam, ezért kérek mindenkit, hogy csak kellően nyitott látókör valamint minden irányban kellő távolságtartási képesség és tárgyilagosság birtokában olvassák az alábbiakat. Thx.
Amint, bizonyára sokan tudják, a Tilos mindigis a széleket kaparó, a (nem feltétlenül jó) törvények széleit kaparászó illetve velük a határon táncolva dacoló attitűdje a kezdetektől létformája volt. Ez is vonzotta a hallgatósága nagy részét, hisz tudjuk: a törvények nem értünk vannak, hanem azt valamely nagyobb, társadalmi léptékü cél vagy szükség váltotta ki, nemegyszer az őt meghozó, beiktató, megszavazó csoport önös érdekei szerint elcsavarva a szükségesből, a számukra hasznosba. Ebben a vitában (azaz, mi is a Tilos: egy renitens adó vagy egy "szabadságharcos"?) a kiinduló nézőpont okoz nagyarányú eltéréseket a következtetés levonásakor, mármint: a "hagyományos" (ez leginkább a konzervatív szemlélet sajátja, de nemcsak!): a törvény jó, és minden megsértője bűnt követ el, mindenki, aki a határait feszegeti, szabálysértést, ami ellen azonnal és elrettentő módon intézkedni kell. A másik szemlélet (és ezért is beszélnek kétfele a "szemben álló" felek!): a törvény nem feltétlenül jó illetve rossz, hanem van és minden esetben meg kell néznünk: helyes-e? És, amennyiben nem az, változtatni kell rajta, lehetőleg ráébresztve a társadalom valamely szeletét, hogy szükség van erre. A ráébresztés egyik módja a Tilos által is alkalmazott obstruálás. Amíg a Tilost amolyan langyos érdektelenség övezte a politikai szféra irányából, szépen el is lehetett ezzel játszani: feszegetjük a határainkat, és ha az orrunkra koppintanak, kissé visszafogunk vagy más irányba kezdünk el nézelődni. Merthogy. Bizonyos értelemben a polgárpukkasztás is elítélendő dolog, hisz egy társadalmi csoport ellen irányuló üzenetek (és semmi más!) sorozata. Dehát hol tartanánk a prűd, álszent szemlélettel?
Azonban kissé elszaladtak a fejük fölött az események: a kiélezett harcban, ami a politikai oldalakat annyira jellemzi, két tűz közé került a Tilos: egyik oldalon sem kedvelik túlságosan, ezért senki sem fog a segítségére sietni, hacsak nem a másik fél bosszantása a célja. A legrosszabb az lehet, ha a jelen esetben a bal a szárnyai alá venné: ekkor nem jósolok hosszú életet neki, mehet vissza a kábelre és a netre, az éter talán örökre elveszik számára. Ugyanis, ha a védelemért cserébe nem úgy táncol, ahogy fütyülnek neki majd, ha szívességet kérnek tőle (és fognak, senkinek se legyen illúziója), akkor a bal, minden ellenkező esetben a jobb, fogja egy jólirányzott médiaegyenessel az éterből kirepíteni. Ennek jelei már látszanak: az ORTT "utolsó figyelmeztetése" egy mentőöv a mindenkori hatalomnak: egyenlő a rádiót éterben tartó szál birtoklásával. Hogy ebből a helyzetből miképpen tud kitáncolni, az nagyon nehéz kérdés, hiszen bárki van hatalmon, kérhet tőle és ha táncol, ha nem, csak végzetes lépésre futja már.
Hogyan is jutottunk ide? Előszöris a két oldal "ifjait" okolhatjuk leginkább: bizonyítási kényszerükben mindennek nekiugranak, hogy egymást túllicitálva a mammut-pártok valamelyikének jóindulatával bírva befolyást szerezzenek a napi politika mocskában. Most éppen a Jobbik volt, aki ugrott, ha a körülményeket nem nézzük (azaz a backgroundot), akkor még jogosnak is nevezhető módon a Karácsony körül elhangzott kijelentésekre. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a rádió kurátorai (igen Paizs, rólad van szó*) ennyire amatőr módon álltak a problémához az utólagos kijelentéseikkel (is). Mostmár megbocsáss, de ekkora hülységet hogy lehetett mondani (a "zsidó fattyú" -zás)? Mert egy műsorban, ahol vita van róla, még csak-csak elmondható, és a környezetből kiragadóknak meg el lehet magyarázni, hogy "van a pohárba' szikvíz?" nem a baszásról szól, mégha egyesek ezt is hallják bele. Egy sajtótájékoztatón ilyet mondani már nagy baki. Egyenesen szamárság, ha éppen azt magyarázzuk: mi nem keresztényellenesek vagyunk, hanem ez egy egyedi eset volt.
Kiirtásról beszélni (ha nem éppen a parlagfű van napirenden), már vagy 60 éve minimum tiszteletlenség, még akkor is, ha a vasárnapi ebéd közben hangzik el, a pörköltzabálás- valamint a TVből előtörő tamponreklám zajait ellensúlyozandó ifjúkori lázadás részeként. Merthogy - állítólag - a toleranciáról szól az egész. És ide hadd idézzem be a Honlap Tegnapjában elhangoztt mondatot, amit a kedves kollégáknak (mármint a rádiósoknak) sem ártana néha újraolvasni: "toleralnunk kell az intoleranciat... szeretnunk kell a fasisztakat is" mondták, miután valaki a jobbszélről "okosakat" mondott. Toleráljuk őket, de egyben mindenki mást is! Persze azért nem árt, ha érezzük az iróniát a kijelentésben! Merthogy, ugye, sokan és sokmindenkit irtogattak a történelem folyamán (hehe - a dobogós hely azonban még mindig egy virusé, s remélem az is marad: pestis), még a keresztények is. Sőt. Dehát utólag elismerték: nem volt helyes. Felhagytak vele. Egyáltalán a mai hívő miért lenne hibás, ha egy elmebeteg sok száz évvel ezelőtt fejébe vette, hogy eltávolítja az "eretnekeket"? Ha ő nem csinálja? Mellesleg a tanítás szerint tisztelni kell a másikat, elfogadni olyannak, amilyen (ha nem sért törvényt :)). Vagyis nem a tanítással volt a baj, hanem a közvetítőkkel. Az értelmezőkkel. Ha elromlik valami, ki kell cserélni, nem eldobni az egészet. Naés azt se felejtsük el, hogy a liberális társadalom, úgy is mind liberális demokrácia a keresztény szellemiségből fejlődött/fejlődhetett ki (lásd Fukuyama)! Hisz ellentétben a keleti vallásokkal, ahol előző életed döntően befolyásolja a mostanit, ergo: nem érdemes (nem lehet) tenni ellene(!), a keresztény vallás (& affiliates) egyenesen az egyenlőséget hirdeti: nem a földön, de rögtön utána. Innen már csak egy kis ugrás volt a földi egyenlősdi, s ezt azért a vallást alázóknak sem ártana megérteni, mindazonáltal, hogy mindenki választhat: miben és miben nem hisz, legyen az vallás, ideológia vagy józan ész (hehehe). Arról nem is beszélve, hogy a "nagy" baloldali ideológia is a társadalom egy részének a szemében lejáratott keresztény ideológia reciklálása, a kor szelleméhez híven, materialista szósszal nyakonöntve.
És ha már ilyen jól kiosztottunk mindenkit, térjünk ki az ORTTre is, erre a pártoktól függő és nekik minden áron tetszelegni akaró sóhivatalra, aki eddigi ténykedése során (és a Tilos-ítélet is hűen bizonyítja ezt) igyekezett mindenkinek jól benyalni, legyen az bárhol az uralkodó politikai palettán. Például a sorozatosan (és hihetetlenül szemtelen módon, és előre megfontolt üzleti érdekből) sorozatosan törvényt sértő kereskedelmi adók rendszeresen megússzák egy ejnye-bejnyével vagy a kereskedelmi jellegükből adódóan nevetséges pénzbüntetésekkel. Ilyen környezetben nincs más választásunk, mikor a határokat tágító Tilosról van szó: egyet kell értenünk a módszerével, mégha ebből nagyritkán szar dolgok sülnek is ki, hisz rossz a törvény, rosszak a végrehajtók, tenni kell ellene. Vive la revolución! Mégha bársonyos is a lelkem ;)
__________________________
*: Remélem nem zavar, hogy ismeretlenül tegezlek.

No comments: